
Az év elején Marosvásárhelyen példaértékű kezdeményezés indult: konkrét lépések történtek közös magyar polgármesterjelölt megnevezésére. Az EMNT után, néhány hete az RMDSZ is dr. Vass Leventét nevezte meg támogatottjának. Hogyan látja, mi a következő lépés? – kérdeztük Toró T. Tibortól a nemrég megalakult Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését kezdeményező EMNT ügyvezető elnökétől.
2011. október 31., 15:222011. október 31., 15:22
2011. október 31., 18:062011. október 31., 18:06
– Maros megyei munkatársaink szerint hosszú és roppant körülményes út vezetett el idáig. Azonban úgy tűnik, hogy itt helyben a tárgyaló felek ennek a zegzugos útnak egy nagyon fontos állomására érkeztek meg. Örülni tudok annak, hogy a leendő polgármesterjelölt személyében sikerült konszenzusra jutni, a továbbiakban pedig arról kell megegyezni, hogy a vásárhelyi együttműködés milyen keretek között tud a legjobban kiteljesedni. Meglátásom szerint mind a város lakosságának megszólítására, mind a valós politikai együttműködésre, magyar pártkoalíció teremt hiteles kereteket. Ez jó megoldás arra is, hogy a pártérdekek fölé emeljük a vásárhelyi magyarok ügyét, valamint, hogy egyetlen politikai fél se próbálja kisajátítani a jelöltet, vagy az összefogás erejét.
– Az MPP az elmúlt hetekben többször elmondta, hogy még nem tudják, kit támogatnak, de az biztos, hogy Vass Leventét nem. Ön szerint hány magyar jelölt lesz Marosvásárhelyen?
– Hiszek benne, hogy csak egy jelölt lesz. Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy az MPP újra kerékkötőjévé válik a józan gondolkodásnak. Az EMNT területi vezetői folyamatosan tájékoztattak a marosvásárhelyi helyzetről és a tárgyalások menetéről. Tudom, hogy mennyi energiát, türelmet és kitartást szántak kifejezetten csak arra, hogy az MPP helyi politikusait ebbe a gyerekcipőben járó együttműködésbe bevonják, illetve bent tartsák. Sajnos úgy tűnik, a Polgári Párt Maros megyei szereplői egyelőre inkább az érzelmi politizálást gyakorolják. Ez pedig még egy színmagyar település esetében sem megengedhető, nemhogy egy olyan frontvárosban, mint Marosvásárhely. Pedig az orvosi egyetem érdekében megszervezett tiltakozásunkba, ha nagyon döcögősen is, de sikerült bekapcsolni őket. Reménykedem, hogy mielőbb rádöbbennek arra, hogy Marosvásárhelyen csakis a politikai ésszerűség teremthet együttműködést.
– Az EMNT kezdeményezte a párbeszédet februárban. Mennyiben változott a helyzet azóta, hogy ősszel bejegyezték a Néppártot? Az EMNT vagy a Néppárt tárgyal a továbbiakban?
– A Néppártnak nincsenek megalakulva területi szervezetei. Rövid időn belül azonban ez a folyamat is elkezdődik, és nincs kétségem afelől, hogy Marosvásárhelyen az elsők között fog megalakulni a helyi szervezet. Ekkortól a Néppárt helyi vezetői folytathatják a tárgyalásokat, az EMNT pedig továbbra is a civil és mozgalmi jellegéből adódó eszközökkel fog dolgozni azon, hogy ez az együttműködés minél inkább kiteljesedjen.
– Hogyan látja a tanácselnöki tisztség, az önkormányzati listák összeállításának kérdését?
– Ha érdemben lehet beszélni koalícióról és együttműködésről, akkor meg kell vizsgálni, van-e igény és van-e szándék arra, hogy ezt ennél jobban is kiszélesítsük. Tudatában vagyunk annak, hogy politikai szempontból nem csak Marosvásárhely, hanem Maros megye egésze sajátos közelítést igényel, azonban addig még sok víznek le kell folynia a Maroson, amíg erről érdemben tudnánk nyilatkozni. Az biztos, hogy itt az együttműködésnek és a versengésnek egy olyan egészséges arányát kell megtalálni, amely minél erősebb és hatékonyabb magyar képviseletet eredményez minden szinten.
– A parlamenti választások esetében lesz-e összefogás?
– Mi egyelőre azt tekintjük elsődlegesnek, hogy Erdély-szerte minél hitelesebb emberekkel szerveződjön és jelentkezzen az új magyar politikai párt. Ezzel együtt a marosvásárhelyi kollégáink törekvése azért nagyon értékes, mert amíg a nagypolitikában nagyok a feszültségek, élesek a szembenállások, addig itt már közel járnak az eredményességhez. Ha itt a politikai józanság győzedelmeskedik, akkor gyakorlatilag egy olyan jó példa születik, amire a későbbiekben alapozni lehet.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!