
Fotó: Borbély Fanni
Tavalyhoz képest 25 százalékkal nőtt a felvételizők száma a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem négy karán: Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön.
2025. július 24., 20:192025. július 24., 20:19
A Sapientián közel 1500 helyet hirdettek meg, amelynek több mint fele tandíjmentes.
– olvasható az egyetem közleményében.
Tonk Márton rektor szerint a számok bizonyítják, hogy az erdélyi magyar fiatalok bizalommal fordulnak a Sapientia felé, és egyre többen döntenek az itthonmaradás mellett.
A Sapientia kiemelt célja hozzáférhető magyar nyelvű oktatást biztosítani, épp azért tartottuk fontosnak, hogy
– fejtette ki a rektor a tájékoztatás szerint.
Nagy népszerűségnek örvendtek a gazdasági szakok, a génsebészet, tájépítészet és a kommunikáció is, de a kétnyelvű jog, az informatika szak is.
Az egyetem vezetősége arra biztat minden érdeklődőt, hogy akik lemaradtak a nyári iratkozásról, augusztus folyamán keressék fel a sapientia.ro honlapot, hiszen itt lesznek elérhetők a visszaigazolás után megmaradó helyek, amelyekre ősszel még lehet pályázni.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a romániaiakat érintő konkrét problémák sürgős megoldást igényelnek.
Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter kijelentéseire reagálva vasárnap este határozottan cáfolta az intézmény költségvetési visszaéléseivel kapcsolatos vádakat.
Jelentős mennyiségű eső miatt adott ki elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több régiójára.
A magyar mesefilmgyártás aranykorának ikonikus szereplőivel és a múlt század meghatározó játékaival találkozhatnak a látogatók az „Egyszer volt…” retro mesék, retro játékok című kiállításon, amely Gödöllőről, Csíkszereda testvérvárosából érkezik.
A veszettség terjedésének a megfékezése érdekében sok, oltóanyagot tartalmazó rókacsalit szórtak ki a természetben Hargita megyében. A fertőzés megjelenése okozta aggodalom miatt a kutyák és macskák veszettség elleni oltáskampánya is jól halad idén.
Az év első nyolc hónapjában 94 078 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 2,09 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) vasárnap közzétett adataiból.
Lehűléssel, csapadékkal érkezett meg az ilyenkor megszokott időjárás térségünkbe is.
A Családorvosok Országos Társasága (SNMF) arra kéri a lakosságot, hogy keresse fel családorvosát, és egyeztessen időpontot az influenza elleni védőoltás beadására.
Már csak egy hónap van hátra a játék előtöltéséig, november 19-én pedig végre megjelenik a világ legnagyobb kaliberű szórakoztatóipari termékének tartott Grand Theft Auto videójáték-sorozat hatodik része.
Veszélybe kerülhetnek a romániai útépítések, iskolák, kórházak és mezőgazdasági támogatások, ha az EU Tanácsának ír elnöksége által előterjesztett javaslat érvényesül a 2028–2034-es költségvetési ciklusban.
szóljon hozzá!