
Kerékpárutak épülnek, járdákat, parkolót korszerűsítenek
Fotó: Gábos Albin
A város több övezetére kiterjedő felújítások kezdődnek tavasszal Tusnádfürdőn, amelyek befejeztével a gyalogos, kerékpáros és autós közlekedés is könnyebbé, egyszerűbbé válik.
2020. január 27., 15:532020. január 27., 15:53
A fürdőváros tavaly nyert pályázati támogatást a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökségtől infrastruktúra-fejlesztésre, ezáltal több utca korszerűsítésére lesz lehetőség. Az egyik ezek közül a főutcáról, az Olt utcáról leágazó, és a wellnessfürdőhöz, illetve a Csukás-tóhoz vezető Csukás utca. A város déli részén a szintén a főutcáról leágazó Malom utca, valamint abból nyíló Fenyők és Jókai Mór utcák felújítása szintén részei a projektnek. A munkálatok során ugyanakkor a Csukás, Fenyők és Jókai Mór utcákban járdákat is építenek. Nem marad ki az Olt utca sem,
A korszerűsítés során az említett utcákban új közvilágítási hálózatot és utcai lámpákat szerelnek fel és helyeznek üzembe. Emellett a Csukás-tó mentén, illetve a főutca egy szakaszán kerékpárutat alakítanak ki.
Fotó: Gábos Albin
Mint kérdésünkre Albert Tibor tusnádfürdői polgármester elmondta, a közbeszerzési eljárás során a műszaki tervek elkészítésére és a kivitelezésre egy csomagban kértek ajánlatot, és a szerződéskötés után a tervezés folyamatban van. Erre két hónapot szántak, és ha elkészülnek, illetve beszerzik a szükséges szakhatósági engedélyeket, jóváhagyásokat, tavasszal már megjelennek a munkagépek is a városban, és elkezdik a felújítást.
– tudtuk meg a városvezetőtől. A beruházás költségvetése a finanszírozási szerződés szerint 10,9 millió lej, ebből közel 10,7 millió vissza nem térítendő támogatás, amelyet az Európai Unió és kisebb részben a kormány biztosít, a helyi önkormányzat önrésze 2 százalék, kevéssel több mint 200 ezer lej.
Jövőre kell befejezni
A felújítás 2,15 kilométer hosszú útszakaszt érint, a kerékpárút hossza 640 méter, korszerű járdák és gyalogutak 960 méteres szakaszon készülnek. Az új közvilágítási hálózat hosszúsága meghaladja a 4 kilométert. A finanszírozási szerződés szerint 2021 szeptemberéig mindennel végezni kell.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében.
Anyagi kárral járó közúti baleset történt hétfő délután a 13A jelzésű országúton Szentegyháza és Csíkszereda között.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását – közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére.
2 hozzászólás