Hirdetés
Hirdetés

Több tízezren keresték fel a szejkefürdői Mini Erdély Parkot

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Noha a járvány miatt csak a belföldi turizmusra hagyatkozhattak az utóbbi időszakban a szejkefürdői Mini Erdély Park ötletgazdái, még őket is meglepte, hogy nyár végi nyitásuk óta mintegy ötvenezren nézték meg a kiállított, történelmi szempontból jelentős építmények kicsinyített mását.

Fülöp-Székely Botond

2020. december 25., 09:172020. december 25., 09:17

Mintegy ötvenezer turista látogatott el a Mini Erdély Parkba, annak augusztusi megnyitása óta – tudtuk meg Fazakas Szabolcstól, a projekt ötletgazdájától. Mint mondta, a járványügyi helyzet miatt csak belföldi turistákra számíthattak – az érdeklődők hetven százaléka román vidékről érkezett –, így őket is meglepte a nagy érdeklődés. Arra is kitért, hogy

számos fogyatékkal vagy nehéz körülmények között élő, illetve nagycsaládos személyt engedtek be díjmentesen a parkba, ők pedig nem is szerepelnek a statisztikákban.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Az utóbbi időben már csak hétvégente volt nyitva a létesítmény, de december 25-e és 30-a között várni fogják a látogatókat – közölte Fazakas. Hozzátette, ezután nagyjából két hónapra be fognak zárni.

Hirdetés

Jelenleg ötven történelmileg jelentős erdélyi épület kicsinyített mása van kiállítva a folyamatosan terjeszkedő parkban, amelyeket az utóbbi időszakban textil sátoranyaggal fedtek be, hogy azok ne sérüljenek a tél során. Ezenkívül további tíz makett van a raktárban, amelyeket jövőre fognak kiállítani. Fazakas Szabolcs arról is beszélt, hogy van olyan önkormányzat is, amely támogatja a munkájukat – saját költségükön készíttetik el, egy a településükhöz tartozó építmény kicsinyített mását.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Jelenleg tereprendezési munkálatok zajlanak a parkban: egyebek mellett készülnek a sétányok, ásnak egy kisebb tavat, igyekeznek megoldást találni a csatornázási gondokra, és a helyszínt megkerülő kisvonat nyomvonalán is dolgoznak.

Ugyanakkor örömmel tapasztalta, hogy hamarosan kész az Orbán Balázs sírjánál lévő székely kapuk alatt átvezető járda, amelynek terveit ők készíttették el, segítve a közintézmények munkáját. Az Orbán Balázs Múzeumot ugyanakkor nem tudták idén megnyitni a járványügyi helyzet miatt, de remélik, hogy jövőre ez is megtörténhet – tette hozzá Fazakas.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Lapunknak elmondta, számos vállalkozó is megkereste az utóbbi időszakban őket, akik a létesítményük népszerűségét látva saját vállalkozásuknak is előnyt kovácsolnának ebből. Az ötletgazda hangsúlyozta, elsősorban a kisvállalkozókat, illetve a kézműveseket szeretnék beengedni a parkba, hogy ők megerősödjenek. A nagyobb cégek vezetőivel abban tudnak együttműködni, hogy hozzájuk is eljussanak a turisták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Könnyekkel és mosollyal megélt magyarság a zarándokvonat sepsiszentgyörgyi állomásán

Szívecskéket formázó kezek, lobogó zászlók, könnyek, mosolyok, kézfogások, kiabálások, énekszó, himnusz, megörökített pillanatok – ezeket tapasztaltuk az összenemzeti zarándokvonat sepsiszentgyörgyi fogadásán.

Könnyekkel és mosollyal megélt magyarság a zarándokvonat sepsiszentgyörgyi állomásán
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Itt kérhetünk segítséget a csíksomlyói pünkösdi búcsú ideje alatt

Több százezer ember védelmét biztosítják idén is a csíksomlyói nyeregben a tűzoltók, mentők, csendőrök és rendőrök. Mutatjuk, hol juthatnak segítséghez a zarándokok, és mit tehetnek a rosszullétek megelőzése érdekében.

Itt kérhetünk segítséget a csíksomlyói pünkösdi búcsú ideje alatt
2026. május 22., péntek

Elsőfokú árvízriasztást adtak ki több székelyföldi folyóra is

Újabb elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízriasztást adtak ki több székelyföldi folyóra is
2026. május 22., péntek

1,2 milliárd lejt utaltak az áprilisi gyermeknevelési pótlékok kifizetésére

Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) átutalta az áprilisi gyermeknevelési pótlékok (gyerekpénz) kifizetéséhez szükséges összeget.

1,2 milliárd lejt utaltak az áprilisi gyermeknevelési pótlékok kifizetésére
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Zavarossá vált a csapvíz az esőzések miatt, nem ajánlott ivóvízként fogyasztani

A heves esőzések és a patakokban felgyűlt hordalék miatt zavarossá vált a csapvíz Kovásznán, Barátoson, Pákén és Orbaiteleken. A szolgáltató ellenőrzi a vízminőséget, és arra kéri a lakókat, hogy a biztonság kedvéért egyelőre ne fogyasszanak belőle.

Zavarossá vált a csapvíz az esőzések miatt, nem ajánlott ivóvízként fogyasztani
2026. május 22., péntek

Az idők viharában elpusztult Rákóczi-vár ismét teljes méltóságában áll előttünk – videó

Romjaiból építették újjá a gyimesbükki Bethlen–Rákóczi-várat az ezeréves határon. A látványos épület péntek déli átadóünnepségének – amelyet a 30-as számú őrház előtt tartottak – az időjárás is kedvezett.

Az idők viharában elpusztult Rákóczi-vár ismét teljes méltóságában áll előttünk – videó
2026. május 22., péntek

Négy év bujkálás után börtönbe került a Colectiv-ügy egyik elítéltje

A Colectiv-ügyben elítélt katonai tűzoltók egyikét, Antonina Radut, aki négy évvel ezelőtt, az ítélet kihirdetése előtt elszökött Romániából, bebörtönözték egy moldovai börtönben, ahol a román bíróságok által kiszabottnál enyhébb büntetést fog letölteni.

Négy év bujkálás után börtönbe került a Colectiv-ügy egyik elítéltje
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Mire meggyógyult az aradi beteg, máshonnan jelentettek egy hantavírusgyanús esetet

Hantavírusgyanús esetet jelentettek Krassó-Szörény megyéből – közölte pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Mire meggyógyult az aradi beteg, máshonnan jelentettek egy hantavírusgyanús esetet
2026. május 22., péntek

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van – írja az MTI Magyar Péter miniszterelnök péntek délelőtti Facebook-bejelentésére hivatkozva.

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette
2026. május 22., péntek

Két sarkalatos pont a 2027 januárjától érkező új közalkalmazotti bértörvényben

Az elnöki hivatal pénteken bejelentette, hogy a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ aláírt egy megállapodást, amelyben vállalják, hogy a parlamenti ülésszak végéig elfogadják az új közalkalmazotti bértörvényt.

Két sarkalatos pont a 2027 januárjától érkező új közalkalmazotti bértörvényben
Hirdetés