
Lezárt bányabejárat, elnéptelenedett utca Parajdon. A turistaszezon a járvány miatt egyelőre várat magára
Fotó: Székelyhon
Megközelítőleg 800 ezer euróval csökkent a turizmusból befolyó bevétele a parajdi sóbányának, miután a létesítményt lezárták a látogatók elől március közepén, a kornavírus-járvány miatt.
2020. május 19., 19:562020. május 19., 19:56
2020. május 19., 20:332020. május 19., 20:33
Seprődi Zoltán, a parajdi sóbánya igazgatója az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, a járvány jelentős visszaesést okozott a bevételekben. 2020 márciusában mindössze 197 ezer lej folyt be turizmusból, míg tavaly márciusban ez az összeg 667 ezer lejre rúgott. Idén március 13-án
2019 márciusában több mint 22 ezer turista és páciens ment le a bányába, míg idén márciusban csupán kevéssel több mint ötezer.
2019 áprilisában a parajdi sóbánya turizmusból befolyó bevétele közel 1 millió 621 ezer lej volt, 67 ezret meghaladó látogatóval, májusban pedig 1 millió 427 ezer lej, közel 50 ezer látogatóval.
A számítások szerint a turizmusból befolyó bevétel több mint 3 millió 517 ezer lejjel, azaz majdnem 800 ezer euróval csökkent – hangsúlyozta az igazgató. A kezelőbázis lezárása nem csupán a bánya turizmusban dolgozó alkalmazottait, hanem a bedolgozó cégek alkalmazottait is sújtotta, például a turistáknak a bányába való szállításával foglalkozó cégeknél dolgozókat. Seprődi szerint
Ami a kitermelői ágazatban dolgozókat illeti, ők folytatják a munkát, a megfelelő óvintézkedések betartásával.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!