Fotó: Both Ildikó
Nehéz helyzetbe kerülnek a háromszéki munkanélküliek is, ha tizenöt százalékkal kevesebb juttatást kapnak, ugyanakkor tovább növekedett azoknak a száma, akik foglalkozás nélkül vannak.
2010. május 13., 11:412010. május 13., 11:41
Fotó: Both Ildikó
A Kovászna Megyei Munkaerő- Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint jelenleg közel 12 százalékos a munkanélküliségi arány a megyében, ami 11 475 bejegyzett állástalant jelent.
Ugyanakkor mintegy hatezer személy már nem részesül munkanélküli segélyben sem. A hivatal közleménye szerint a jogosultak több mint nyolcvan százaléka 400–600 lej közötti juttatást kapott, legkevesebbet a friss végzősök kaptak, akik nem álltak munkába, hanem munkanélküli segélyt kértek.
Ők 300 lejes segélyben részesültek, a tizenöt százalékos megszorítást követően pedig 45 lejjel kapnak majd kevesebbet.
Az átlag munkanélküli juttatás 500 lej volt, ennek tizenöt százaléka 75 lej, így ennyivel kevesebbet vihetnek majd haza a háromszéki jogosultak. Az átlagbér továbbra is alacsonyabb mint az országos átlag, a munkaügyi hivatal munkatársai által kiszámított megyei bruttó átlagbér 1213 lej, míg az országos érték közel 1900 lej.
A második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség 1940. szeptember 5-én átlépte a trianoni határt, az észak-erdélyi települések sorra tértek vissza az anyaország kebelébe. Erdővidéken székelykapu várta a szeptember 12-én érkező felszabadítókat.
Hétvégén az orbaszéki Zágon községhez tartozó Papolcon második alkalommal tartanak termésnapokat. A szombati ünnepélyes felvezetés fénypontját Bede Erika első, természetfotókból összeállított kiállításának megnyitója képezi.
A munkálatok ütemterv szerint haladnak, év végéig befejezik a 131-es és a 122-es megyei utak teljes korszerűsítését – tájékoztatta a Székelyhont a Kovászna megyei útosztály igazgatója. A nagyberuházással Erdővidék közlekedését emelik új szintre.
Álomszerű világba kalauzol a Háromszék Táncszínház szeptember 18-án bemutatandó, legújabb előadása. A Napszentület című misztikus táncjáték rólunk, emberekről szól: része a születés, elmúlás, és az utolsó átváltozás – az élet csodája.
Nem tragédia a városnak, ha le kell mondani néhány, az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által támogatott beruházásról – jelentette ki Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az biztos, hogy a tanintézmények számára lesz finanszírozás.
Egy órával a Ro-Alert figyelmeztetés kiküldése után megtalálták a torjai származású 82 éves férfit, akinek eltűnését szeptember 10-én jelentették a rendőrségen. Ebben az évben ez a 123. ilyen eset, közülük 120-at sikeresen lezárt a rendőrség.
Rendhagyó helyszínen zajlott Kovászna Megye Tanácsának ülése: a képviselő-testület Sepsiszentgyörgyön a Speciális Általános Iskolában gyűlt össze. A tanácsülésen többek között az élsportolók, valamint egy színházi esemény támogatásáról döntöttek.
Idén is lesz Best of Sepsi verseny a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szervezésében. Úgy tartják, hogy a hétköznapi hősök, a „csak” a dolgukat végző, de pozitív kisugárzású emberek megérdemlik, hogy mások is elismerjék munkájukat.
Elhagyta Torja településen található otthonát, és nem tért haza egy idős férfi. Megtalálásához a lakosság segítségét kéri a rendőrség.
Indulnak a kézdivásárhelyi Lábbusz járatai szeptember közepétől, amelyekhez a gyerekek a kijelölt találkozási pontokon csatlakozhatnak. A kezdeményezés célja, hogy a diákok biztonságosan, közösen és élményekkel teli reggelekkel érkezzenek az iskolába.