
Több száz parkolóhely van a Somostetőn
Fotó: Haáz Vince
Ezernél több parkolóhely – többek között a Somostetőn levők – válhatnak fizetőssé a közeljövőben Marosvásárhelyen. A közlekedésügyi bizottság szerdán rábólintott a tervezetre, de a határozatot a képviselő-testületnek is el kell fogadnia.
2025. március 12., 17:322025. március 12., 17:32
A marosvásárhelyi városháza közlekedésügyi bizottsága, amelyben az önkormányzati tanácsosok mellett a rendőrség, a közterület-rendezési igazgatóság és civil szervezetek is képviseltetik magukat, szerdán jelentős döntéseket fogadott el a városi parkolóhelyekkel kapcsolatban.
Az ülésen elfogadták, hogy több mint ezer parkolóhelyet fizetőssé tesznek. A döntés értelmében a Pandúrok sétányán a Segesvári úti kereszteződéstől az 1918. december 1. utcáig fizetőssé teszik az út szélén levő parkolóhelyeket. Az út túlsó felén pedig a Fortuna útkereszteződés közelében levő ortodox katedrálistól a Predeál utcáig kialakított parkolók besorolása változik.
Változások lesznek a Kövesdombon is, az 1848-as sugárúton, ahol a Slatina és a Csalhó utca közötti részen, szemben pedig a Koós Ferenc utcától a Páring utcáig lesz fizetős a parkolás, összesen 365 helyen.
A volt Hosszú utcában is díjkötelessé válnak a parkolóhelyek, összesen 491 darab. A Kárpátok sétányán levő olimpiai úszómedencétől a mezőgazdasági szakközépiskoláig levő csaknem száz parkolóhely elfoglalásáért is hamarosan fizetni kell majd.
A változásokat a fizetős parkolóhelyekért felelős piacigazgatóság javaslatára hozták meg. Az igazgatóság kérésére
Mint ismert, a nyári időszakban ide autóbusszal is fel lehet jutni, óránként egyszer van felfele és lefele is városi járat.
Sokan járnak autóval a Somostetőre, de mi lesz, ha fizetni kell a parkolásért?
Fotó: Rab Zoltán
Frunda Csenge önkormányzati képviselő, a közlekedésügyi a bizottság tagja a Székelyhonnak elmondta, hogy ez csak az első lépés, a végső döntést a helyi önkormányzati képviselőknek kell kell meghozniuk, a parkolóhelyek pedig csak azután válnak díjkötelessé, miután tanácsi határozat születik erről.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
Hargita megyében az egységes mezőgazdasági támogatásra jogosult gazdák több mint nyolcvan százaléka már megkapta az általa idén igényelt juttatások előlegét. Már az összetettebb támogatásigénylések előlegeit is folyósítja az APIA.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
szóljon hozzá!