Őrizetbe vették azt a sepsiszentgyörgyi tanárt, aki a gyanú szerint megrontott egy diáklányt. A rendőrség tovább nyomoz, mint kiderült, nem csak egy lánnyal lehetett szexuális kapcsolata, hanem egy XI-es diákkal is.
2011. november 16., 22:422011. november 16., 22:42
2011. november 16., 22:542011. november 16., 22:54
Rendőrök és a tanfelügyelőség illetékesei lepték el szerdán a sepsiszentgyörgyi művészeti líceumot a kedden kirobbant botrány miatt, és bár a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség nem közölt nevet és adatokat, futótűzként terjedt a városban a zongoratanár és az egyik diákja közti kapcsolat híre.
A szülők feljelentésének nyomán a rendőrség azonnal nyomozásba kezdett, a tanárt pedig felfüggesztették állásából. A Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója, Sebestyén Lázár Enikő és Keresztély Irma főtanfelügyelő is sajnálatosnak tartják az esetet, mint mondták, egy jól felkészült szakemberről van szó. Szerda délután fegyelmi ülést tartottak az iskolában, amelyen az ügyet vitatták meg, a főtanfelügyelő pedig elmondta: amíg az ügyet nem derítik fel, a tanárt felfüggesztik állásából.
Ugyanakkor a nap folyamán arra is fény derült, hogy a feljelentő diák szülei másik esetről is tudnak: szintén ez a pedagógus egy tizenegyedikes lánnyal is szexuális kapcsolatot létesített. Az iskolában bár bombaként hatott a hír, nem mindenki lepődött meg, a diákok ugyanis már évek óta suttogják egymás között, hogy a zongoratanár többet akar a diáklányoktól, mint amennyit a tanár-diák viszony megenged. Ott jártunkkor mindenki erről beszélt, és bár a nevüket nem vállalták, többen is megerősítették azt az információt, hogy a 14 éves lánynak – aki az esetet jelentette – évek óta viszonya van a 41 éves férfival. „Tudtuk, hogy van valami, az ilyen dolgokra hamar fény derül, de nem beszéltünk róla a tanárokkal, csak néha magunk között. Hittük is, meg nem is az egészet, most azonban már elgondolkoztató a történet” – mondta az egyik tizedikes diáklány.
A tanár ellen szerdán délután a helyi ügyészség hivatalosan is büntető eljárást kezdeményezett, és a rendőrség 24 órára őrizetbe is vette kiskorú lányokkal létesített szexuális kapcsolat gyanújával. A rendőrségi szóvivő, Dumitru Ungureanu elmondta, az érintetteket kihallgatták, az ügy kivizsgálása és a további részletek felderítése folyamatban van. Gheorghe Cosmin Andras, a sepsiszentgyörgyi ügyészség szóvivője azt nyilatkozta az esti órákban a Mediafax hírügynökségnek, hogy a tanár ellen a vizsgálat beindult, csütörtökön pedig kezdeményezni fogják az előzetes letartóztatását.
Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.
Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.
Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
szóljon hozzá!