Több lábon állni és több mindent sikerré kovácsolni Pr-cikk

Több lábon állni és több mindent sikerré kovácsolni

Nyulas Bernát Maros megye egyik legjelentősebb vállalkozójává vált az elmúlt két évtizedben

Fotó: Fomco Group

Az első saját vállalkozását a 2000-es évek elején indította, amelyre aztán egy sor egyéb tevékenységi kört is ráépített. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően fogott hozzá 2002-ben a tachográfok és sebességkorlátozók forgalmazásának Romániában. Azóta kamionszerviz, napelemparkok, bútorgyár és tömbháznegyed építése is a cégcsoport aktivitásai közé tartozik. Cégcsoportja jelenleg közel tíz intézményből áll, de attól sem zárkózik el, hogy a jövőben újakat is indítson. A Fomco Group alapító-tulajdonosának, jelenlegi fejlesztési igazgatójának vállalkozói történetét a következőkben ismerhetik meg.

Székelyhon

2024. február 29., 10:002024. február 29., 10:00

A kezdetek

Nyulas Bernát 1969-ben született Marosvásárhelyen, tanulmányait a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végezte, majd a katonaság után Temesváron és Kolozsváron szerezte meg gépészmérnöki diplomáját. Édesapja kereskedő volt, így nem csoda, hogy ebben az üzletágban folytatta tevékenységét a rendszerváltás után is.

Bernát édesapja egy nagybani élelmiszer-kereskedést indított, ahol szó szerint az egész család ott dolgozott.

„A szüleim mellett az öcsém, a húgom, de még a feleségem, Judit is ennél a vállalkozásnál tevékenykedett. Mindez nagyon jól is ment egészen az 1990-es évek végéig, amikor elkezdtek megjelenni a multik, és egyre nagyobb lett a kínálat” – emlékezett vissza az akkor alig 30 éves Nyulas Bernát. A későbbi nagyvállalkozó már akkor elkezdte keresgélni a helyét és új pályára akart lépni.

Először a fűrészárugyártásba fogott bele, ám mivel a fa eredete sokszor nem volt tisztázott, ezért ezzel az üzletággal hamar felhagyott.

Később megmunkálógépeket is vásárolt, de ez sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. „2002-ben megszerkesztettem egy bemutatkozó levelet angol nyelven, amelyben leírtam ki vagyok, hogy van egy kis pénzem és egy földterületem, ahová csarnokot lehet építeni. Ugyanitt megfogalmaztam, hogy olyan külföldi partnert keresek, aki befektetne Romániában, és akivel együtt tudnék dolgozni. Ezt a levelet elküldtem Európa összes kereskedelmi kamarájának, amelynek címét megtaláltam az interneten. Sokáig nem jött semmilyen reakció, viszont

Idézet
egy idő után egy angol úriember hívott fel, aki tachográfokat akart Romániában forgalmazni. Bevallom őszintén, azt sem tudtam akkor, hogy mi az a tachográf”

– mesélte nevetve Nyulas Bernát, aki végül beadta a derekát, és elkezdte ezeket az eszközöket értékesíteni. Fontos tudni, az EU-s csatlakozás előfeltétele volt az, hogy a belföldi szállítmányozást végző haszongépjárműveket is ilyen menetíró készülékkel szereljék fel, így a lehető legjobbkor jött a lehetőség.

Galéria

A Fomco telephelyei Maroskeresztúron

Fotó: Fomco Group

Az első, második, majd a többi cég

A Fomco 2002 legvégén alapította meg első vállalkozását Fomco Trade néven, amely országos hálózatot épített ki a tachográfok eladására. „A cégbejegyzés után partnereket kerestem országszerte, és egy teljes hálózatot építettem ki. Ekkor 40 partnerünk lett Románia minden szegletében, és két nagyon jó évet tudtunk magunk mögött” – árulta el az alapító-tulajdonos, aki ezzel egy időben

diverzifikálta is a cég tevékenységét: ha már a kamionokat felszerelték ezekkel az eszközökkel, akkor állófűtésrendszereket, CB-rádiókat és sok más kiegészítőt is eladtak a szállítócégeknek.

Később GPS nyomkövető- és flottamenedzsment-rendszereket is elkezdtek forgalmazni és szerelni, majd egy kamionszervizt is létesítettek. „Fontos megállni egy pillanatra a flottamenedzsment-rendszereknél: az első években valóban csak forgalmaztuk az eszközöket, de az idő múlásával – a tachográfok mellett –

saját terméket is fejlesztettünk, amellyel manapság több mint 25 000 autót követünk Európa-szerte.

Ennek köszönhető az is, hogy nemrég a Moldovai Köztársaságban is megnyitottuk első cégünket, ahol az általunk fejlesztett termékeket kínáljuk a vásárlóknak” – ugrott előre az időben Nyulas Bernát. A gazdasági válság idején bár a forgalom megcsappant, de nem okozott hosszú távú visszaesést a vállalkozás számára.

Galéria

A munka mellett a szórakozásra is nagy hangsúlyt fektetnek a Fomcónál

Fotó: Fomco Group

A következő nagy lépés a cég életében a napelemekhez köthető.

Idézet
2012-t írtunk, amire elégséges tőkénk lett ahhoz, hogy új iparágak felé is nyissunk. Szintén egy szerencsés véletlennek köszönhető – meg egy éppen induló állami támogatási rendszernek –, hogy éppen a napelempark-építésre esett a választás.

Akkoriban óriási beruházások voltak ezen a téren, mi pedig hamar lecsaptunk a lehetőségre. Emlékszem, hogy 2002 októberében, amikor az első napelemparkunkat elindítottuk, akkor az volt a legnagyobb működő napelempark az országban; persze csak két hétig, mert gombamód szaporodtak az ilyen befektetések” – idézte fel a bő tíz évvel ezelőtti viszonyokat a Maros megyei vállalkozó.

Nyulas Bernát néhány évvel később a tömbházépítésekkel is kapcsolatba került, amelyben immár komoly referenciamunkákkal rendelkeznek.

„Először egy P + 3-as társasházat építettünk, egy évvel később egy tízemeletes tömbházat, majd egy teljes lakónegyed projektjét vásároltuk meg, és azóta is folyik annak a kivitelezése” – magyarázta a Fomco Imobiliare nevű cég fejlődését az alapító.

Na, de hogy lehet mindezt irányítani?

Fomco Wood, GPS, Solar Systems, Imobiliare, Trade, Truck Service, Solar Solutions – és ami mindezt összefogja a Business Management Kft. Leírni is nehéz, nemhogy menedzselni. Nyulas Bernát számára az egyik legnagyobb kihívás az elmúlt két évtized során az volt, hogy megfelelő embereket találjon ezen vállalkozások számára.

Idézet
Az utóbbi években kineveltük a megfelelő kulcsembereket, akikre rá mertünk bízni részfeladatokat, majd ahogy bővültünk, akár az egyes cégek menedzselését is”

– osztotta meg a cégpolitikáját a marosvásárhelyi üzletember, akinek elmondása szerint felesége, Judit segítsége nélkül ma biztosan nem itt tartanának. „A vállalkozást ketten kezdtük, és ahogy bővültünk, folyamatosan alkalmaztunk új kollégákat a különböző pozíciókba” – mondja a cégcsoport vezetője, aki az operatív feladatokba immár szinte egyáltalán nem szól bele, de a fejlesztések területén igyekszik mindent előteremteni a vállalatcsoport számára. A jelenleg több mint 250 alkalmazottat foglalkoztató cégcsoportnál természetesen felmerül a kérdés, hogy a mennyiség nem megy-e a minőség rovására, ám ezen kételyeket Nyulas Bernát hamar eloszlatta.

Idézet
A minőséggel sosem vagyok elégedett, hiszen mindig lehet valamit szebben, jobban előállítani, szolgáltatni. Vállalkozói pályafutásom során ugyanakkor megtanultam, hogy a gazdaságossághoz kötelező egy bizonyos mennyiséget elérni”

– vallja beszélgetőpartnerünk, aki szerint a sikerük egyik kulcsa az, hogy a piac és a gazdaság ingadozásaihoz rendre jól alkalmazkodtak.

Galéria

A Fomco a különböző rendezvények támogatásában is aktív szerepet vállal

Fotó: Fomco Group

Több lábon állni és megmaradni

A húsz évvel ezelőtti Nyulas Bernát ma sem csinálna semmit másképp, mint tette azt az ezredforduló környékén. „A gazdasági helyzet természetesen más lett, de rengeteg tapasztalatot is szereztünk az évek során” – állítja a vállalatvezető, aki

a következetesség, kitartó munka és a szavahihetőség aranyháromszögében látja a boldogulás titkát.

A több lábon állásnak a vállalkozó mind az előnyeit, mind a hátrányait megtapasztalta. „Az egykori nagybani családi vállalkozásunk nagyon megsínylette, amikor a külföldi kereskedelmi láncok bejöttek az országba. Végigéltem azt a küszködést, amikor kihúzták a lábunk alól a talajt, és nagyon rosszul érintett” – osztotta meg érzéseit a Maros megyei vállalkozó. Többek között ennek is köszönhető, hogy a Fomco ilyen sok iparágban tevékenykedik.

Idézet
Amikor valamelyik vállalkozás éppen nem megy, akkor húz a másik. Így folyamatosan kiegészítjük egymást.

A nagy hátránya a több lábon állásnak viszont az, hogy nem tudsz egyetlen feladatra és célra koncentrálni, így kevésbé vagy gazdaságos és olykor a szükségesnél több erőforrást vonsz be bizonyos feladatok teljesítésére” – állítja az alapító-tulajdonos.

Tervek és jövőkép

„Segíts magadon, és az Isten is megsegít! Ez volt édesapám egyik kedvenc közmondása, amivel végtelenül egyet tudok érteni” – mondta Nyulas Bernát, aki szerint

az üzleti életben természetesen fontos az, hogy jókor legyünk jó helyen, de az eredményekért keményen meg kell dolgozni.

A Fomcot továbbra is főként helyi vállalkozásként aposztrofálja annak ellenére, hogy az országban már szinte mindenhol ismerik őket, hiszen az alkalmazottak bő kétharmada Maros megyében tevékenykedik. És hogy mit hoz a jövő? „Nincsenek ambícióink, ami a méretet, árbevételt vagy profitot illeti.

Idézet
Azt azonban mindenképpen szeretnénk elérni, hogy olyan vezetőket formáljunk, és olyan csapatokat alakítsunk ki, akik motiváltan, önállóan, hatékonyan dolgoznak, illetve a változó piachoz és a vevő igényeihez igazodva teremtenek értéket”

– ismertette a jövőbeni terveket Nyulas Bernát.

Az itt olvasható tartalom először az „Akiket az idő igazol” 2023-as kiadványában jelent meg.

(X – fizetett hirdetés)

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 02., csütörtök

Nem befolyásolta a Szülőföldön magyarul pályázat igényléseinek számát az online-ra váltás

Már csak egy nap áll a szülők rendelkezésére, hogy regisztráljanak és online kitöltsék a Szülőföldön magyarul pályázatot, amelyet minden határon túli óvodás vagy iskolás után igényelhetnek a szülők, ha magyar tannyelvű óvodába vagy iskolába jár a gyerek.

Nem befolyásolta a Szülőföldön magyarul pályázat igényléseinek számát az online-ra váltás
2024. május 02., csütörtök

A korai iskolaelhagyás visszaszorítására kapnak pénzt a tanintézmények

Tizenhat háromszéki oktatási intézmény nyert finanszírozást a tanügyminisztérium korai iskolaelhagyást csökkenteni hivatott programjában. A diákok számától és az iskola elhelyezkedésétől függően legfeljebb 300 ezer eurós összegre lehetett pályázni.

A korai iskolaelhagyás visszaszorítására kapnak pénzt a tanintézmények
2024. május 02., csütörtök

18 csapatban 365 résztvevő méretkezik meg a Háromszéki Diáknapokon

A Háromszéki Diáknapok 18. alkalommal megszervezett kiadása csütörtöktől szombatig zajlik Sepsiszentgyörgyön és környékén. Idén a megszokotthoz képest kettővel több, azaz 18 csapat méretkezik meg.

18 csapatban 365 résztvevő méretkezik meg a Háromszéki Diáknapokon
2024. május 02., csütörtök

Évtizedekkel a megjelenésük után is népszerűek a Harry Potter-regények

Talán kevesen tudják – még a rajongók közül is –, hogy május 2-án ünnepeljük a Harry Potter napot. Ennek apropóján csíkszeredai könyvárusokat kérdeztünk arról, hogy manapság mennyire népszerűek a Harry Potter-könyvek.

Évtizedekkel a megjelenésük után is népszerűek a Harry Potter-regények
2024. május 02., csütörtök

Félig feltöltött listával indul neki a választásoknak az EMSZ Székelyudvarhelyen

A huszonnégy helyett mindössze tizenkét tanácsosjelölttel vesz részt a június 9-i helyhatósági választáson az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) székelyudvarhelyi szervezete, amelynek polgármesterjelöltje Ember Attila.

Félig feltöltött listával indul neki a választásoknak az EMSZ Székelyudvarhelyen
2024. május 02., csütörtök

Május elsejét sem úszták meg a szabálysértő sofőrök

Május elseje sem járt le közúti szabályszegések és büntetések nélkül Maroshévízen. A közlekedésrendészek több mint 30 ezer lej összegben szabtak ki bírságot és 17 vezetői engedélyt függesztettek fel, javarészt gyorshajtás miatt.

Május elsejét sem úszták meg a szabálysértő sofőrök
2024. május 02., csütörtök

Elhunyt Gavril Cadariu, az Ariel Színház igazgatója

Elhunyt Gavril Cadariu rendező, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház igazgatója, aki több mint 25 éven át szolgálta a marosvásárhelyi színházat.

Elhunyt Gavril Cadariu, az Ariel Színház igazgatója
2024. május 02., csütörtök

Az ötlettől a megvalósításig

Ciklon Glob néven kereskedést működtettek, majd pecséteket, névjegykártyákat, mappákat kezdtek gyártani. A Top Invest kiadói, nyomdaipari és reklámipari vállalkozás tulajdonosaival, Kozma Katival és Kozma Ernővel beszélgettünk az elmúlt három évtizedről.

Az ötlettől a megvalósításig
Az ötlettől a megvalósításig
2024. május 02., csütörtök

Az ötlettől a megvalósításig

2024. május 02., csütörtök

Újabb riasztás medve miatt Farkaslaka községben

Medve jelenlétéről értesítették a Farkaslaka községieket szerda este a Ro-Alert rendszeren keresztül, ezúttal Kisfaludban látták a vadat.

Újabb riasztás medve miatt Farkaslaka községben
2024. május 02., csütörtök

A holokauszt áldozataira emlékeznek Székelyudvarhelyen

A holokauszt áldozataira emlékeznek deportálásuk 80. évfordulóján Székelyudvarhelyen csütörtökön és pénteken.

A holokauszt áldozataira emlékeznek Székelyudvarhelyen
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!