Hirdetés
Hirdetés

Több kórházban is engedélyezték már a beteglátogatást, de van, ahol már visszaélnek ezzel

Felszusszanhatnak a kórházak. Lecsökkent a betegszám, így van, ahol a látogatás is újraindult. Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

Felszusszanhatnak a kórházak. Lecsökkent a betegszám, így van, ahol a látogatás is újraindult. Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

Stagnál a koronavírus-járvány Hargita megyében, ahol mindössze öt-hat új esetet igazolnak naponta, és a kórházban ápoltak száma is jelentősen lecsökkent, így több intézményben is lehetővé tették a betegek látogatását. Maros megyében is csökkennek a járványmutatók, de lassabb ütemben.

Iszlai Katalin

Simon Virág

2022. március 22., 08:592022. március 22., 08:59

2022. március 22., 10:022022. március 22., 10:02

Két héttel ezelőtt szűnt meg a veszélyhelyzet Romániában, azóta pedig jóval kevesebb adat áll rendelkezésre a járványhelyzet alakulásával kapcsolatosan, főként helyi szinten, hiszen a megyei helyzetről a prefektusi hivatalok már nem tájékoztatnak naponta. Mint kiderült,

Hargita megye kimondottan jól áll, és Maros megyében is jelentős enyhülés tapasztalható.

Hirdetés

Alacsony fertőzöttségi arány

Naponta átlagosan öt-hat új fertőzést azonosítanak Hargita megyében, és néha halálesetek is történnek, de összességében kijelenthető, hogy stagnál a járványhelyzet a térségben – tudtuk meg Tar Gyöngyitől, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetőjétől. Ez látszik a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport adataiból is, amelyek szerint hétfőn például hat új megbetegedést azonosítottak a megyében, ezzel 21 168-ra nőtt a járvány kezdete óta azonosított esetek száma.

A fertőzöttségi arány 0,37 ezrelék, a megye kórházaiban pedig csak 23 koronavírus-fertőzöttet kezelnek.

A Székelyudvarhelyi Városi Kórházban mindössze nyolc igazoltan koronavírus-fertőzött pácienst kezeltek hétfőn, közülük egy személyt a Covid intenzív terápiás (ATI) osztályon, a többieket pedig a fertőzőn – közölte érdeklődésünkre Zörgő Noémi szóvivő. Elmondása szerint körülbelül egy hete stagnál a bennfekvő fertőzöttek száma, és mivel mindannyiukat el tudják látni az említett osztályokon, a többi felszabadult, így

ismét előtérbe kerülhetett az egyéb betegségekben szenvedők ellátása.

Ennek megfelelően a látogatás is újraindult,

naponta egy hozzátartozó keresheti fel a kórházban fekvő pácienseket, legtöbb tíz percre.

A zárt terekben kötelező a maszkviselés és szükség esetén további védőfelszerelés használata, tünetes látogató pedig nem mehet be a beteghez. Jó hír továbbá, hogy

újraindult az apás szülés is a kórházban, az édesapák jelenléte a kisbaba születésénél a világjárványt megelőző szabályok szerint engedélyezett.

Nincs látogatási kultúra

A Gyergyószentmiklósi Városi Kórházban egyetlen koronavírus-fertőzött beteget sem ápolnak már,

az utolsó pácienst pénteken engedték haza

– számolt be megkeresésünkre Fülöp Enikő kórházmenedzser. Mint részletezte, hasonlóra a tavaly nyár óta nem volt példa. A jó hírek hatására péntektől a látogatást is újraindították, ám a menedzser szerint nem biztos, hogy jó ötlet volt. A kórház által elfogadott szabályok szerint ugyanis egy beteghez legtöbb egy hozzátartozó léphet be naponta legtöbb 15 percre, ezt viszont sokan nem tartják tiszteletben.

Idézet
Nincs látogatási kultúra, sok beteghez négyen-öten is érkeznek, a kórházban tartják a családi összejöveteleket. Amíg nem lehetett látogatni, biztonságosabb volt, és könnyebb volt a megelőzés, a kórtermek tisztán tartása, a betegek is többet pihentek. Most, mivel négy-öt ágy van egy kórteremben, ha ebből csak három beteghez négy-öt látogató érkezik, már nagyon zsúfolttá válik a szoba.

Kellemetlen a betegeknek is, és hiába próbáltuk meg bevezetni, hogy legtöbb egy hozzátartozó menjen be, egyrészt nagyon rossz néven vették, másrészt nem is tartják be. Egy zarándoklat lett a beteglátogatás.

Idézet
A hozzátartozókat is meg lehet érteni, de az már nem biztonságos, ha a komaasszonytól a szomszédasszonyig mindenki felvonul. Mégiscsak egy kórházról van szó, a koronavírus mellett más betegségek is vannak, ezért nem ártana jobban odafigyelni

– hívta fel a figyelmet Fülöp Enikő.

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban 12 igazoltan koronavírus-fertőzött pácienst ápoltak tegnap Kiss Edit sajtószóvivő tájékoztatása szerint, a látogatás pedig még nem indult újra az intézményben.

Fokozatosan csökken

Maros megyében fokozatosan csökken a koronavírusos betegek száma, de még mindig sokan szorulnak kórházi ellátásra. Egy héttel korábban, március 14-én megyeszerte 86 koronavírusos személy volt beutalva a kórházakba, két gyermek is volt közöttük, és összesen 11-en szorultak intenzív terápiás ellátásra. 

Hétfőn 43 új fertőzöttet azonosítottak Maros megyében, a megye fertőzöttségi aránya 1,71 volt, kórházban 87 személyt kezeltek, ebből 12-en életveszélyes állapotban voltak.

Mint Gáll Boglárka, a megyei kórház sajtószóvivője elmondta, jelenleg náluk 78 ágyat tartanak fent a fertőzötteknek, ebből 22 foglalt, az intenzív terápiás ágyak közül pedig hat a tízből.

A megyei kórház keretében a legtöbb koronavírusosoknak fenntartott ágy továbbra is a fertőző betegségek klinikáján van, de a szülészeten, az újszülött osztályon, a szemészeten, a sebészeten és pszichiátrián is vannak.

Azt is megtudtuk, hogy a marosvásárhelyi kórházakban még nem indult újra a beteglátogatás, csak a kezelőorvos engedélyével kereshetők fel a súlyos állapotban lévő betegek.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
Hirdetés