
Paradicsomtermesztés Hargita megyében. Tavaly mindenki teljesítette a de minimis program feltételeit
Fotó: Barabás Ákos
Újra lehet jelentkezni a mezőgazdasági minisztérium által tavaly indított programba, melynek során azokat támogatják, akik szezonon kívül értékesítenek saját termesztésű paradicsomot. Tavaly négy udvarhelyszéki gazda igényelte a 3000 eurós szubvenciót, idén még több jelentkezőre számítanak.
2018. január 12., 09:312018. január 12., 09:31
Évi háromezer euró támogatást kap az a gazda, aki tízáras területen – üveg- vagy fóliaházban – legalább kétezer kilogramm paradicsomot termeszt meg, illetve értékesít a január 1. és május 30., vagy november 1. és december 20. közötti időszakban – ismertette a kormányprogram 2018-ra érvényes feltételeit csütörtökön Zsigmond Sándor, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság projektfelelőse a gazdáknak szervezett székelyudvarhelyi tájékoztatón. Mint mondta, a tavaly nyolc évre előirányzott programban
Az érdeklődők a mezőgazdasági igazgatóságnál jelentkezhetnek. A kormányprogram célja, hogy szezonon kívül is lehessen hazai paradicsomot vásárolni, és az országhatárokon belüli lehetőségek kihasználásával szoruljon vissza az import – magyarázta Török Jenő, a mezőgazdasági igazgatóság vezetője. Rámutatott,
„Szerencsére kezdett kialakulni egy olyan fogyasztói réteg is, amely szívesebben vásárol hagyományos fajtájú paradicsomokat, így a gazdáknak is megéri termeszteni” – tette hozzá.
„Nem volt könnyű tavaly meggyőzni az embereket, hogy megéri csatlakozni a programhoz, ezért is örültünk a négy gazdának, aki végül jelentkezett. A mezőgazdasági miniszter nagyon komolyan vette a dolgot, és
– fogalmazott Török Jenő. A beszélgetésen egyébként jelen volt a programban tavaly részt vett négy udvarhelyszéki gazda is, akik jó tapasztalataikról számoltak be, és tanácsokkal látták el társaikat. Ők idén is igényelni fogják a támogatást.
Fórumon tájékoztatták az érdeklődőket
Fotó: Barabás Ákos
Bölöni Ferenc, a mezőgazdasági igazgatóság székelyudvarhelyi kirendeltségének vezetője kijelentette, bármilyen tanácsért fordulhatnak hozzá a gazdák, legyen szó a termesztés mikéntjéről, vagy akár a betegségekről. Mivel többször felmerült a kérdés, arra is kitért, hogy
Ebben az esetben csak az évi támogatástól esik el. Ő egyébként arra számít, hogy a tavalyi sikereken felbuzdulva idén többen is belefognak a paradicsomtermesztésbe. A beszélgetés zárásaként a paradicsomokat megtámadó betegségekről tartott tájékoztatót, arra is kitérve, hogy miként védekezhetnek ezek ellen a gazdák.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
szóljon hozzá!