
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Tovább nőtt a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma kedden Hargita megyében, ahol a napi esetszám is emelkedett, a gyógyultak száma viszont szintén magas volt. Három haláleset történt a térségben az elmúlt 24 órában.
2021. április 20., 14:242021. április 20., 14:24
Harmincnégy új koronavírus-fertőzést igazoltak kedden Hargita megyében, ezzel 7675-re nőtt a járvány kezdete óta azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett három újabb haláleset is történt, így a járvány kezdete óta már 354 beteg elhalálozása volt összefüggésbe hozható a koronavírussal.
Gyógyultnak 54 személyt nyilvánítottak az elmúlt huszonnégy órában, ezáltal eddig összesen 6849-en győzték le a fertőzést.
otthoni elkülönítésben 267-en vannak, házi karanténban pedig 479-en tartózkodnak a megyében.
Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében ezúttal három páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy ezer lakosra jelenleg 1,35 igazolt fertőzés jut Hargita megyében az elmúlt tizennégy nap adatai alapján, ami az ötödik legalacsonyabb érték az országban Suceava, Gorj, Máramaros és Vaslui megyék után.
Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.
Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.
Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.
A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.
A kézdivásárhelyi Udvartér Színháznál sem a bérletek, sem a szabadjegyek árát nem emelik az új évadban. Négy saját bemutató, vendégprodukciók, fesztiválokon való részvétel és számos kiszállás szerepel terveik között – mindez bővülő társulattal.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Táblák figyelmeztetik mostantól az autósokat azokon az utcarészeken, ahol tilos állomásozni.