
Továbbra is börtönben marad Tóásó Előd, ugyanis a bolíviai bíróság elutasította szabadlábra helyezési kérelmét. A helyzetről – mely egyelőre kilátástalan – Tóásó Edittel, Előd testvérével beszélgettünk.
2011. szeptember 05., 13:372011. szeptember 05., 13:37
2011. szeptember 05., 15:592011. szeptember 05., 15:59
Tóásó Előd és Mario Tadic a szombati tárgyaláson
Börtönben marad Tóásó Előd
Tóásó Előd és horvát társa, Mario Tadic már 28 hónapja van börtönben – 2009 áprilisában egy szállodában fogták el rajtaütésszerűen, szintén akkor lőtték le a bolíviai-magyar származású Eduardo Rózsa Florest és két társát. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terroristacsoportot számoltak fel, amely többek között Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. Tóásó Edit a Székelyhon.ro-nak elmondta, a szabadlábra helyezési kérelmet tavaly októberben nyújtották be, ugyanis a 18 hónap előzetes megszűnik, ha nincs vádemelés – de ezt a kérelmet tizenkét alkalommal utasították el. Most a legfelsőbb bíró kezdeményezte a tárgyalást, és kötelezte lefolytatását, ezért tartották meg, sajnos eredménytelenül.
„A tárgyalás során egy olyan törvényre hivatkoztak, amely 2010 októberében lépett hatályba, a 18 hónap lejárta után, és meghosszabítja az előzetest 36 hónapra, ha nincs ítélet, de ez egy visszamenőleges hatályú törvény, amit ott sem használhatnának. Már előre nagyon rossz érzésem volt, hiszen szombaton tartották az ülést, és nekünk, akik átéltük a kommunizmust, egyértelmű a szombati munkanap jelentősége” – nyilatkozta Edit a tárgyalást követően. Elmondása szerint a kérelem elutasítása nem lepte meg, bár az ember mindig reménykedik, főleg egy ilyen helyzetben. Hogy mi lesz a jövőben? Erre a kérdésre Tóásó Edit szintén reményteli választ adott: „meg fogjuk támadni a legfelsőbb bíróságon, és amikor ott meghozzák az ítéletet, ami valószínűleg hasonlóan „korrekt” lesz, akkor a washingtoni székhelyű Amerika-közi Emberi Jogi Bíróságra visszük az ügyet.”
A nehéz idők ellenére sem adják fel
Tóásó Előd nővére azt is kifejtette, tudják, milyen helyzetben van Előd, és hogy nagyon nehéz idők jönnek, de a reményt nem adják fel. Előd is ehhez igazodik, nem adja fel sem testileg, sem szellemileg, de nem könnyű, hiszen 28 hónap rengeteg idő. A következő lépés, hogy szeptember 27-én tartják a vádemelési tárgyalást, amit már háromszor elhalasztottak. Edit azt is kiemelte, támogatást nem igazán kapnak, sőt Romániától gyakorlatilag semmilyen segítséget nem. Magyarországon konzuli ügyként kezelik a helyzetet, és a tiszteletbeli bolíviai magyar konzul, Bartos András sokat segít, rendszeresen látogatja Elődöt, gyógyszereket és élelmet visz be neki – tájékoztatott Tóásó Edit. „Emellett a magánemberek segítsége kiemelkedő, hiszen pénzt, élelmet, könyveket küldenek neki, amit ezúton is köszönök mindenkinek, hiszen ezen segítség nélkül még nehezebb lenne a helyzet” – fejezte ki háláját Előd nővére, aki mindenben testvére mellett áll. Ezek az apróságok igen fontosak Előd lelkiállapotának, hiszen nemcsak olvasnivalója van és értesül a világ eseményeiről, de azt is érzi, hogy nem felejtették el és kiállnak mellette.
Tóásó Edit, férje, édesapja és kisfia – mindannyian hazavárják Elődöt
Minden levél egy óra segítség a túlélésben Elődnek
Tóásó Edit azt is kifejtette, ő még sosem volt Bolíviában, és nem is fog menni, elsősorban biztonsági okokból, de leveleket, könyveket, élelmiszert segít eljuttatni testvérének, akivel 2008 novemberében találkozott utoljára. Véleménye szerint nagyobb diplomáciai nyomást lehetne gyakorolni Bolíviára, és ideje lenne konzuli ügy helyett diplomáciai ügyként kezelni a helyzetet. „Sajnos nem látom a mindig első sorban lévő jogvédő szervezeteket, hogy tiltakoznának a kivégzett és jogtalanul fogva tartott magyarok ügyében. Persze a bálnák megmentése nagyobb horderejű ügy jelenleg, mint az emberek védelme és élete. Ennyi emberjogi sértés, ami itt előfordult és előfordul, nem lépi át a jogvédők ingerküszöbét, ez számomra elfogadhatatlan” – fogalmazott Edit, hozzátéve, hogy Tőkés László volt az egyetlen, aki támogatta Elődöt az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága előtt, beadványokat nyújtott be érdekében, de ezeket sajnos nem tűzték napirendre. Remélhetőleg nem felejtette el az ügyet, és a továbbiakban is kiáll mellette, hiszen ígérete szerint szeptemberben, a parlamenti munka megkezdésekor fokozottan fog lobbizni az Elődöt ért jogsértések miatt, hogy napirendre kerüljön az ügy.
Bajban ismered meg a barátodat
Hogy mi a tanulsága Előd történetének? „Vigyázz magadra, mert ha bajba kerülsz, egyedül kell kimásznod belőle. A bajban a barátok elillannak, csak a család marad és a jó emberek, az új idegen aggódó ismerősök, barátok” – így összegezte Tóásó Edit az elmondottakat, a nagy gondok közepette is optimistán és mosolygósan. Tóásó Előd pedig egyelőre továbbra is börtönben marad, Marcelo Soza, a vádat képviselő főügyész szombaton bejelentette, hogy a peres eljárás első szakaszának záró meghallgatására szeptember 27-én kerül sor, ezt követően léphet az ügy a tárgyalási szakaszba.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélkül manőverező repülőgépet október 21-én – jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke Vlagyimir Putyin elnöknek vasárnap egy vezetési ponton.
szóljon hozzá!