Hirdetés
Hirdetés

Tízezer zsáknyi hulladékot gyűjtött a négyezer szemétszedő

•  Fotó: Csergő Ottó

Fotó: Csergő Ottó

Hargita megyéből közel harminc település részvételével zajlott a Let’s do it Románia szombatra meghirdetett akciója. Több mint négyezren döntöttek úgy, hogy fontos számukra a környezetük tisztasága. Csergő Ottó, a program megyei koordinátora számolt be az akcióról.

Baricz-Tamás Imola

2018. szeptember 16., 15:302018. szeptember 16., 15:30

A 150 ország egyidejű részvételével zajló program célja felszámolni az illegális hulladékhalmokat, illetve erősíteni az emberekben a környezettudatosságot.

Hargita megyében több mint négyezer fő vett részt a kampányban.

„Kellemes meglepetések is értek a program során, ugyanis még pénteken délután is három olyan térség jelentkezett be, több mint hétszáz személlyel, akik korábban nem vettek részt az akcióban. A több mint négyezer személy részvétele igenis megerősít abban, hogy komolyan veszik az emberek a környezetük tisztaságát” – fogalmazott Csergő Ottó megyei koordinátor. Továbbá beszámolt arról is, hogy a még pontosításra váró számítások szerint

megyeszinten tízezer zsáknyi szemét gyűlt össze, de ez a szám az évekkel ezelőtti szervezett akciókban a duplája is volt.

Hirdetés

Számos gyergyószéki település is csatlakozott a takarítási akcióhoz. A helyszíneket minden településen a helyi megbízott jelölte ki, és a munkacsoportok megszervezése is az ő feladata volt. Általában településeken kívüli részeken takarítottak, utak mentéről, turistacélpontokról, patak- és folyómedrekből gyűjtötték össze a szemetet.

•  Fotó: Csergő Ottó Galéria

Fotó: Csergő Ottó

Gyergyószentmiklóson reggel 8 órakor a Salamon Ernő Gimnázium elől indultak az akcióban részt vevők. A város keleti részén, a Visszafolyó irányába takarítottak a Sfântu Nicolae iskola fiataljai, ők a mezőszéli utcákban, a település szélén gyűjtötték össze a szemetet. A Gyilkostó sugárút mentén, több csapatra osztva, az önkormányzat, a hegyi csendőrség, útügy, a hegyivadász-alakulat bejelentett csoportjai gyűjtötték az elhajigált dolgokat. A Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park munkaközössége teljes létszámmal képviseltette magát, tudtuk meg Csergő Ottótól.

•  Fotó: Csergő Ottó Galéria

Fotó: Csergő Ottó

Idézet
Több mint száz gyergyószentmiklósival számoltunk, a végeredmény: háromszáz zsáknyi szemét Gyergyószentmiklóson, illetve Gyilkostóhoz vezető út mentén. Ez a mennyiség ahhoz képest, hogy korábban akár hatszor ennyi is volt, nem nagy. Úgy vélem, csökkenőben van a szemetelők száma, amihez nagyban hozzájárul a gyerekek, fiatalok évek óta zajló környezettudatosságra való nevelése is. Idén inkább háztartási szeméttel találkoztunk, nem találtunk kanapékat, bútorokat, lakásfelújításból származó berendezéseket, és ez már egy nagy lépés

– ismertette a program koordinátora, köszönve minden résztvevőnek a munkáját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

600 euró egy kollokviumért, 2500 egy vizsgáért – korrupciós botrány robbant ki a konstancai orvosi karon

Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.

600 euró egy kollokviumért, 2500 egy vizsgáért – korrupciós botrány robbant ki a konstancai orvosi karon
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Jogosítvány nélkül száguldottak a halálba: két 16 éves fiú égett bent az autóban

Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.

Jogosítvány nélkül száguldottak a halálba: két 16 éves fiú égett bent az autóban
2026. szeptember 05., szombat

Halászok, hajósok és illegális tevékenységek kerültek célkeresztbe a Dunán

Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.

Halászok, hajósok és illegális tevékenységek kerültek célkeresztbe a Dunán
2026. szeptember 05., szombat

Újabb benzinárrekord: már a 9,80 lejt közelíti a literenkénti ár

Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.

Újabb benzinárrekord: már a 9,80 lejt közelíti a literenkénti ár
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőség az ország egyik oldalán, viharok a másikon

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.

Hőség az ország egyik oldalán, viharok a másikon
2026. szeptember 05., szombat

Veszélyes roncsok a hajózási útvonalon: újabb robbanótöltetes drónt találtak Sulinánál

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.

Veszélyes roncsok a hajózási útvonalon: újabb robbanótöltetes drónt találtak Sulinánál
2026. szeptember 04., péntek

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe
2026. szeptember 04., péntek

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak

Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak
2026. szeptember 04., péntek

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Hirdetés