
A varságiak hónapok óta készen állnak. Az áramszolgáltatótól függ, hogy mikor indíthatják el az új rendszert
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az ivóvízhálózat kiépült, a beüzemelése viszont nem történhetett meg, mivel a székelyvarsági önkormányzat hónapok óta várja, hogy az áramszolgáltató felszereljen egy villanyórát. A település vezetője azt szeretné, ha a Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató üzemeltetné a több kisebb hálózatukat – erről zajlanak jelenleg a tárgyalások.
2022. október 22., 09:362022. október 22., 09:36
Négy éve pályázott sikeresen hárommillió lejért a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL) a székelyvarsági önkormányzat, amiből egyebek mellett Forrásközében, illetve a Nagykút völgyében építették ki az ivóvízhálózatot, összességében tíz kilométer hosszan. Az új hálózat előnye, hogy
Tamás Ernő varsági polgármester lapunknak elmondta, noha a Forrásköze nevű részen korábban is volt ivóvízhálózat – amit közmunka részeként építettek ki több mint harminc éve –, ám az utóbbi években gyarapodott a község, így az igények is megnőttek. Emellett sikerült olyan részeket is lefedni – például a Nagy-Küküllő völgyében – ahol nem volt vezetékes víz.
– magyarázta az elöljáró. Hozzátette, szerencséjük volt, hiszen még az építkezési anyagok árának drasztikus megemelkedése előtt megvalósult a kivitelezés jó része – ha jobban elhúzódik a projekt, akkor nem biztos, hogy lett volna elég pénzük a befejezéshez.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Noha a kivitelezéssel elkészültek, az önkormányzat már hónapok óta az áramszolgáltatóra vár, hogy az felszereljen egy villanyórát, különben nem helyezhetik üzembe az ivóvízhálózatot. Tamás Ernő szerint hatalmas probléma ez, hiszen így a tűzcsapokat sem használhatják egy esetleges tűzvész esetén.
A község vezetősége egyébként azt szeretné, ha mielőbb csatlakozhatnának a Harvíz Rt.-t működtető fejlesztési társuláshoz, hiszen nincsenek megfelelő szakembereik a hivatalnál a településen lévő hét kisebb ivóvízhálózat, illetve a szennyvízrendszer üzemeltetésére és karbantartására. Szerinte ráadásul egy nagyobb szolgáltató könnyebben pályázhat a rendszerek bővítése érdekében is. Egyelőre zajlanak a tárgyalások az ügyben a Harvízzel.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A polgármester megjegyezte, tisztában van vele, hogy a Harvíz Rt. a mostaninál lényegesen nagyobb áron biztosítaná az ivóvizet, illetve a szennyvízhálózat működtetését, de ezt be kell vállalniuk a hatályos törvények, illetve a korábban említett okok miatt.
Az pedig csak üres kampányszöveg lenne, ha azt mondanám, hogy a kilencezer hektáron elterülő településen az önkormányzat tudná működtetni a nagyjából 1700 lakót kiszolgáló rendszereket” – húzta alá. Bizonyos helyszíneken egyébként már fel is szerelték a vízórákat a háztartásoknál.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
szóljon hozzá!