
A múzeumépület felújítására 2008 óta próbáltak forrást találni
Fotó: Balázs Katalin
Elkezdődik a Tarisznyás Márton Múzeum felújítása idén – jelentette be kedden Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester. Kifejtette, több évig tartó bürokratikus folyamatok újabb állomásaihoz érkeztek, és ha minden jól megy, akkor már a tényleges munkálatoknak is lehet eredménye ebben az évben.
2019. március 13., 11:582019. március 13., 11:58
2019. március 13., 11:592019. március 13., 11:59
A Tarisznyás Márton Múzeum felújításának szándéka már több mint tíz éve van napirenden Gyergyószentmiklóson, 2008 óta több pályázatot is benyújtottak ezzel a céllal. 2017 júliusában az intézmény udvarán írták alá a Központi Fejlesztési Régió vezetőjével a finanszírozási szerződést, azaz 3,2 millió lejt nyert a város a felújításra.
annak ellenére, hogy a múzeum vezetősége 2018 elején már úgy gondolkodott, hogy az építkezés idejére bezárja a kiállításokat és a leltárában lévő tárgyak költöztetését tervezte. Ami azóta történt, jó példa a romániai közbeszerzések körüli állapotokra. Háromszor írták ki a kivitelezési tervek elkészítésére a közbeszerzést. Az első kettőre egyetlen tervező sem jelentkezett, csak a harmadik alkalommal tudtak tervezőt találni.
A tervek tavaly nyár végére elkészültek, azóta pedig 12 szakellenőrhöz hordozták a dokumentációt az ország különböző városaiba, hogy mindegyiktől megkaphassák a szükséges jóváhagyásokat. Februárban benyújtották az iratcsomót a Központi Fejlesztési Régióhoz, amely múlt héten jelezte, az ő szakértői is rendben találták, kiírható a közbeszerzés a felújítás kivitelezésére. Március 19-én teszik közzé a licitet, ezt követően derül ki, kerül-e megfelelő cég, amely vállalná a munkát.
A munkáltatokat 12 hónap alatt kell elvégezni. A múzeum épülete az 1770-es években épült, a terv szerint a régi szárnyat újítanák fel, renoválnák a homlokzatot, tetőszerkezetet, az esővíz-elvezető rendszert, a fűtés- és villanyhálózatot is.
További hír, hogy folyamatban van a tervek elkészítésére kiírt közbeszerzés a művelődési ház felújítására is. Március 25-ig várják a tervező cégek ajánlatait. Ha lesz jelentkező, akkor 60 nap múlva a kivitelezésre írják ki a licitet, ami azt jelenti, hogy „ha minden jól megy”, négy hónap múlva megkötik a kivitelezési szerződést. A 3,5 millió lejes pályázaton nyert támogatás mellé még 70 ezer lej önrészt kell hozzátegyen az önkormányzat, ebből valósul meg a felújítás – közölte a polgármester. Ennek során az energiahatékonyság a fő szempont, azaz tetőszigetelés, villanyáram- és fűtéshálózat csere, külső szigetelés valósul meg, valamint akadálymentesítés is történik, így a mozgássérültek számára is megközelíthetők lesznek a termek.
A kultúrház az 50. születésnapjára újulhat meg
Fotó: Gergely Imre
Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.
A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.
Az Európai Unióban 2025-ben 0,1 százalékponttal, 6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.
A Zsögödben észlelt medvékről is szó esett a csíkszeredai önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén szerdán, a tanácsosok egy digitális fejlesztési projekt és a Szabadság téri tömbházak hőszigetelésének aktualizált költségvetését is jóváhagyták.
Szerdán folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi kommunikációs készségeinek a felmérésével.
Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
szóljon hozzá!