Hirdetés
Hirdetés

Tető alá kerül a csíkmadarasi új kultúrotthon

Forrás: Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala

Forrás: Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala

Idén nem szünetelt a munka, így jól haladt a csíkmadarasi kultúrház építése, amely látványban, valamint belső kialakításában is rendhagyónak számít majd. Mivel ősszel tető alá kerül a létesítmény, a belső munkálatokat a tél folyamán is szeretnék folytatni, jövőben pedig befejezni.

Kovács Attila

2024. szeptember 23., 10:232024. szeptember 23., 10:23

Csíkmadaras nem rendelkezik művelődési házzal, ezért is pályáztak a fejlesztési minisztériumnál támogatásért egy korszerű, többfunkciós létesítmény építésének támogatására. A kedvező döntés a több mint 15 millió lejes támogatásról 2021 végén született meg, következő évben az Országos Beruházási Társaság (CNI) közbeszerzési eljárást írt ki a kivitelezésre.

A munkálatok 2023-ban kezdődtek el, de ősszel, az alapozás után leálltak, mert a kifizetések elmaradtak, és az építő elvonult. Idén tavasszal folytatódott az építkezés,

azóta már elkészült a tartószerkezet, a falazások, most a tetőszerkezet kialakítása következik.

Hirdetés

Péter Dávid polgármester szerint az ősz folyamán a tető is elkészül, ugyanakkor a nyílászárókat is beszerelik, így lehetőség lesz a téli időszakban a belső terek kialakításával, épületgépészeti rendszerek elkészítésével folytatni a munkát. Biztatónak tartja, hogy

idén nem volt kényszerszünet,

a kifizetések elmaradása ellenére a finanszírozás nem állt le.

Forrás: Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala Galéria

Forrás: Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala

A községnek a térrendezés mellett a közművesítés, a víz-, szennyvíz- és gázhálózatok csatlakoztatása, illetve az áramellátás biztosítása a feladata, utóbbi érdekében egy új transzformátorállomás telepítésére is szükség van, ezt időben befejezik – tudtuk meg. Ha minden jól megy, és a finanszírozás folyamatos lesz, jövőben át lehet adni az új létesítményt.

Forrás: Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala Galéria

Forrás: Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala

A 906,1 négyzetméter alapterületű, 296 ülőhelyes nézőtérrel, mozgatható színpaddal és színpadtechnikával, öltözőkkel rendelkező kultúrház számos esemény megrendezésére nyújt majd lehetőséget. Az épületben továbbá helyet kapnak még különböző gyakorlótermek, kiszolgálóhelyiségek, technikai szoba, illetve lesz egy könyvtár is. Külsejének különlegessége a tetőszerkezet, amelyet úgy terveztek meg, hogy belesimuljon a faluképbe, ezért nagy sátortető helyett egymás mellett álló, módos csűröket formáz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő az új feddhetetlenségi törvényt

Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.

Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő az új feddhetetlenségi törvényt
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Most ön is elmondhatja, hogyan látja Maros megye jövőjét

Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.

Most ön is elmondhatja, hogyan látja Maros megye jövőjét
2026. augusztus 10., hétfő

Ismét apad a Duna Csernavodánál, napokon belül teljesen leállhat az atomerőmű

Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.

Ismét apad a Duna Csernavodánál, napokon belül teljesen leállhat az atomerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Látásjavítás alvás közben: az éjszakai kontaktlencséről

Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.

Látásjavítás alvás közben: az éjszakai kontaktlencséről
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Cseke: az RMDSZ első opciója egy nagykoalíció létrehozása az új kormány érdekében

Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: az RMDSZ első opciója egy nagykoalíció létrehozása az új kormány érdekében
2026. augusztus 10., hétfő

Akiknek a jogosítványa bánta a gyorshajtást

Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.

Akiknek a jogosítványa bánta a gyorshajtást
2026. augusztus 10., hétfő

Cseke Attila: a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.

Cseke Attila: a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Érvényes Baka András jelölése, kedden délután választják meg az új államfőt

A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.

Érvényes Baka András jelölése, kedden délután választják meg az új államfőt
2026. augusztus 10., hétfő

Csíkszereda felirat fogadja a Székelyudvarhely irányából a megyeszékhelyre érkezőket

Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.

Csíkszereda felirat fogadja a Székelyudvarhely irányából a megyeszékhelyre érkezőket
2026. augusztus 10., hétfő

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába
Hirdetés