
A férfi által ejtett késszúrásokat kezdetben testi sértésnek minősítették. Utólag súlyosbították ezt
Fotó: Veres Nándor
Elfogták azt a székelyudvarhelyi férfit, aki február közepén az utcán késsel többször megszúrta volt barátnőjét. Az ötvenéves L. Z. ellen akkor testi sértés miatt indult eljárás, azonban a további bizonyítékok eredményeként a hatósági gyanú később gyilkossági kísérletre módosult.
2018. március 21., 11:522018. március 21., 11:52
Két hónapos kapcsolatának vetett véget február elején Potor Zsuzsa, volt barátja azonban nem tudta elfogadni döntését, és február 16-án kora reggel egy késsel nyakán és hátán is megsebesítette a munkahelyére siető 36 éves nőt. A támadást követően az áldozat a városi kórház fül-orr-gégészeti osztályára került, míg az ötvenéves, büntetett előéletű L. Z.-t rövid kihallgatás után szabadon engedték, és testi sértés miatt indítottak ellene eljárást. Ennek oka, hogy
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleménye szerint március 17-én a székelyudvarhelyi rendőrség bűnügyi osztályának munkatársai elfogták L. Z. -t, aki ellen március 9-én gyilkossági kísérlet gyanújával előzetes letartóztatási parancsot, 12-én pedig országos körözést adtak ki.
Az ügyész a törvényszéki orvos elsődleges jelentése alapján testi sértés címén indított eljárást a székelyudvarhelyi férfi ellen. Ezzel kapcsolatban Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője lapunknak a következőképpen nyilatkozott.
Hozzátette, a férfi ellen felhozott gyanú a támadás körülményeinek, valamint a törvényszéki orvos – leletek alapján készített – jelentésének figyelembe vételével súlyosbodott gyilkossági kísérletté, és ezután adta ki az ügyész a letartóztatási parancsot. „Mivel azonban nem találtuk lakhelyén a férfit, országos körözést adtunk ki ellene. Noha sejtettük, hogy elhagyta az országot, ezt nem tudtuk biztosan” – mondta Filip.
Arra a kérdésünkre, hogy ez esetben miért nem vették igénybe a határátkelők információs rendszerét, azt válaszolta, hogy az adatok ellenőrzése több időbe telik, míg az országos körözés gyorsabb eredménnyel jár. Végül múlt szombaton
A férfi azóta a csíkszeredai fogdában van.
Telefonon értük el kedden a munkahelyén tartózkodó Potor Zsuzsát, aki lapunknak elmondta, lelkileg nagyon megviselte az eset, emellett sebei is nehezen gyógyulnak, bal karja még jó ideig fizioterápiás kezelésre szorul.
A férfi az incidens óta nem zaklatta, mindössze kétszer írt neki üzenetet: egyszer, amikor még kórházban volt, másodszor múlt szombaton, néhány órával letartóztatása előtt érdeklődött hogyléte felől. Zsuzsa úgy tudja, hogy a támadást követően L. Z.-t ismerősei Németországba vitték, azonban miután kiderültek itthoni viselt dolgai, ott nem kapott munkát, így megpróbált hazajönni, de mivel pénze nem nagyon volt, csak Magyarországig jutott.

Néhány napig követte, majd múlt pénteken megkéselte volt barátja a székelyudvarhelyi Potor Zsuzsát, amiért a nő két hónapos kapcsolat után szakított vele. Az áldozat, aki jelenleg a városi kórházban gyógyul, szerkesztőségünkhöz fordult történetével.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!