Természetrajzi múzeum a több száz preparált madárcsontváznak

Méltó helye lesz az értékes gyűjteménynek •  Fotó: Szászrégeni polgármesteri hivatal

Méltó helye lesz az értékes gyűjteménynek

Fotó: Szászrégeni polgármesteri hivatal

Erdély utolsó autodidakta tudósának szeretnének emléket állítani Szászrégenben a Kohl István természetrajzi múzeum létrehozásával. A tervek már korábban megvoltak, most sikerült leadni a pályázatot, és már idén szeretnék elkezdeni a munkálatokat.

Simon Virág

2025. február 15., 19:092025. február 15., 19:09

Többedik nekifutásra a héten sikerült benyújtania a szászrégeni önkormányzatnak a Kohl István Természetrajzi Múzeum megépítését célzó pályázatot. Ezt a tervet már négy évvel ezelőtt, az első polgármesteri mandátuma idején is fontosnak tartotta Szászrégen magyar polgármestere, Márk Endre.

Nehezen indult, de sínen van

Gál Előd a szászrégeni polgármester kabinetvezetője a Székelyhonnak elmondta, hogy már 2020-ban elkészült a terv és a kivitelezéshez szüksége pénzügyi kimutatások, de akkor a drágítások után újra kellett készíteni a terv pénzügyi részét. Az viszont sok huzavonával járt, és mire végeztek, lejárt a pályázati kiírási határidő.

Idén indult az új kiírás, ezt meg kellett várni és amint lehetőség volt rá, vagyis február tizedikén be is nyújtották a pályázatot. Mivel ez egy érett tervnek számít és megvan már a kivitelező is,

ahogy aláírják a támogatási szerződést, meg is lehet kezdeni a munkálatokat.

A Kohl István természetrajzi múzeum megépítése 42 millió lejbe kerül majd, ebből 28 milliót biztosítanak uniós forrásokból, a többit helyi alapból kell előteremteni.

A tervek szerint így nézi ki majd a múzeum •  Fotó: Szászrégeni polgármesteri hivatal Galéria

A tervek szerint így nézi ki majd a múzeum

Fotó: Szászrégeni polgármesteri hivatal

Iskola mellett épül fel

Megtudtuk, hogy a múzeummal méltó emléket akarnak állítani mindenki Pista bácsijának, azaz Kohl Istvánnak, és meg akarják őrizni azt a nagy gyűjteményt, amelyet hagyatékként rájuk hagyott.

Jelenleg a preparált madarak, csontvázak nem megtekinthetők, egy iskolai teremben őrzik őket.

Külön feladat lesz megtalálni azt a szakembert, azokat a szakembereket, akik segítenek majd átnézni a gyűjteményt, előkészíteni a kiállításokat. A múzeumot a Lucian Blaga Líceum mellé húzzák majd fel, beépítve az iskola volt tanműhelyét is.

A mindenki Pista bácsija

Kohl István ornitológus és muzeológus 1922. július 30-án született Szászrégenben, édesapja szűcs és preparátormester volt. Iskolás korában próbálkozott először madárpreparálással, és az iskolai szertár számára különböző emlőskoponyákat készített. 1937-ben Marosvásárhelyre került, hogy a szűcsmesterséget kitanulja. Inasévei alatt gyakran járta az erdőt és ismerkedett a madarakkal.

A nyári szabadságok idején apjától tanulta a preparálás művészetét. 1946-ban, apja halála után Szászrégenben, a családi műhelyben folytatta a mesterséget, közben madarakat gyűrűzött a Magyar Madártani Intézettől kapott gyűrűkkel. Bejárta Régen környékét, a Görgényi- és Kelemen-havasokat, megfigyeléseket végezve.

Kohl István életében fordulópontot jelent 1951. december 1., amikor a Szászrégeni Pedagógiai Líceumba (később 2-es számú líceum) laboránsként kezd el dolgozni. Ezzel vette kezdetét az a gigászi munka, amelynek eredményeként létrehozta a szászrégeni líceum messze földön híres madár- és emlősgyűjteményét, amelynek része 2330 preparált madár, 3700 részleges madárcsontváz, 167 emlős, 895 emlőskoponya és 9 hüllő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését

Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését
2025. május 08., csütörtök

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra

A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra
Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra
2025. május 08., csütörtök

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra

2025. május 08., csütörtök

Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan

Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.

Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan
2025. május 08., csütörtök

Amerikai pápát választottak, XIV. Leó néven fog szolgálni

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.

Amerikai pápát választottak, XIV. Leó néven fog szolgálni
2025. május 08., csütörtök

Mint a filmeken: megmutatták a rendőrök, hogy hogyan nyomoznak

Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.

Mint a filmeken: megmutatták a rendőrök, hogy hogyan nyomoznak
2025. május 08., csütörtök

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken

Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken
2025. május 08., csütörtök

Nem nézheted tétlenül!

A sok lehetséges megoldás közül már csak kettő maradt. Mert így szavazott a többség.

Nem nézheted tétlenül!
Nem nézheted tétlenül!
2025. május 08., csütörtök

Nem nézheted tétlenül!

2025. május 08., csütörtök

2 kg kokainnal és 20 kg kannabisszal buktak le – őrizetbe vették őket

Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik két kilogramm kokaint és mintegy 20 kilogramm kannabiszt vásároltak Spanyolországban, majd egy futárszolgálaton keresztül Romániába szállíttatták a drogokat.

2 kg kokainnal és 20 kg kannabisszal buktak le – őrizetbe vették őket
2025. május 08., csütörtök

Püspöki látogatások a református kollégiumokban

A református kollégiumok célja nemcsak tudománnyal és ismerettel felvértezni a diákokat, hanem jellemes, emberséges végzősöket nevelni, akik megállják a helyüket a közösségben – jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen Kolumbán Vilmos református püspök.

Püspöki látogatások a református kollégiumokban