Térfelújítás Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

A sepsiszentgyörgyi költségvetés majdnem 20 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, mégis sokat fordítanak a felújítási munkálatokra a város területén. A játszóterek építése és az Erzsébet park rehabilitálása mellett az egyik legfontosabb munkálat a Mihai Viteazul tér befejezése lenne – erre is pénzt fordít tehát a városi önkormányzat

Bús Ildikó

2010. március 05., 16:062010. március 05., 16:06

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A tér felújítási munkálatait még 2006-ban megkezdték, de a pár hónapos munka után jelenleg sincs befejezve a rehabilitálás. Az eredeti tervek szerint megszüntették volna a betonlépcsőket, gyalogátjárót alakítottak volna ki, valamint parkosítani is szándékoztak volna. Az így kialakított sétányokon padokat helyeznének el, ugyanakkor az autósoknak is további parkolóhelyeket hoznának létre.

A munkálatokat 2007 végéig kellett volna befejezni, ám ez nem történt meg, több román miniszter támogatási ígérete ellenére sem. A helyi költségvetésből pénzelt munkálatok pedig elhúzódtak, hiszen nem mindig volt elegendő a kiutalt összeg, ugyanakkor más prioritások is szerepeltek a városban – mondta Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Bár a költségvetés jóval kevesebb, mint az előző években, idén mégis szeretnének haladni a Mihai Viteazul tér átalakításával, hiszen hiába szép az Erzsébet park és központ, ha ez a tér elhanyagoltan fekszik a városközpontban – véli a városvezető. A polgármester tavaly már ismertette, hogy a helyi önkormányzatnak van egy nyertes pályázata erre a munkálatra, és az ehhez adott önrésszel jelentős lépés tehető a rehabilitáció érdekében. A fejlesztések tehát folytatódnak Sepsiszentgyörgyön, hiszen a térjavítás mellett új lámpaoszlopokat is kihelyeznek, valamint újabb aszfaltozásra is sor kerül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: ezekre figyelmeztetnek a tűzoltók

Az ünnepi időszak idején megnő a tűzesetek és más veszélyhelyzetek kockázata, ezért a Kovászna megyei katasztrófavédelem a szálláshelyeken és az otthoni karácsonyi díszítés során betartandó legfontosabb biztonsági szabályokra hívja fel a figyelmet.

Ünnepek biztonságban: ezekre figyelmeztetnek a tűzoltók
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Sepsiszentgyörgyi diákok, akik kiérdemelték a város elismerését

A Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum öt diákjának teljesítményét díjazta Sepsiszentgyörgy városi tanácsa karácsony előtti utolsó ülésén. Antal Árpád polgármester a tanácsülés végén röviden értékelte az idei évet is.

Sepsiszentgyörgyi diákok, akik kiérdemelték a város elismerését
2025. december 23., kedd

Ígéretekkel tele a padlás, tartós megoldásra van szükség az árvízproblémák kezelésére

Az összehangolt munkának köszönhetően a korábbinál gyorsabban tudtak beavatkozni a tavaszi árvízkor, a hosszú távú cél azonban a megelőzés lenne. Kovászna megye prefektusa ezért megvalósíthatósági tanulmány elkészítését kéri a vízügyi igazgatóságtól.

Ígéretekkel tele a padlás, tartós megoldásra van szükség az árvízproblémák kezelésére
2025. december 22., hétfő

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett, majd elmenekült a helyszínről

Több bűncselekmény miatt is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, aki autójával védőkorlátnak ütközött Kézdisárfalván. A fiatalember alkohol hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és miután balesetezett, elmenekült a helyszínről.

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett, majd elmenekült a helyszínről
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Egy kisfiú hallásáért tartanak jótékonysági estet

Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.

Egy kisfiú hallásáért tartanak jótékonysági estet
2025. december 20., szombat

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. A forgalom sokáig állt a baleset miatt.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
2025. december 18., csütörtök

A gyerekeké volt ez az esztendő Kovászna megyében

Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.

A gyerekeké volt ez az esztendő Kovászna megyében
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

A középkori falfestészet nyomában – Jánó Mihály könyvbemutatója

Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.

A középkori falfestészet nyomában – Jánó Mihály könyvbemutatója
2025. december 18., csütörtök

Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes

A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.

Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes
Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes
2025. december 18., csütörtök

Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes

2025. december 17., szerda

Készül az alap, hamarosan kiemelkedik a földből Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka

A sportlétesítmény alapozási munkálatait pár hónap múlva befejezik, nemsokára látványosabb szakaszba ér az építkezés. Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka stratégiai beruházásnak számít, építését nem veszélyeztetik a megszorítások.

Készül az alap, hamarosan kiemelkedik a földből Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka
Hirdetés