
Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Még tavaly év elején pályázott a Bethlen Gábor Alaphoz a Tivai Nagy Imre Társaság a csíkszentmártoni középiskola alapítványaként nagyméretű vetítővásznak, projektorok, laptopok beszerzésére. A nyertesnek nyilvánított pályázatból vásárolt eszközöket múlt év végén adták át – számolt be Pál Zoltán, a Tivai Nagy Imre-iskola tanára.
2018. január 10., 19:282018. január 10., 19:28
2018. január 10., 19:282018. január 10., 19:28
A programfelelős továbbá tájékoztatott, a megítélt támogatással egy osztálytermet tudtak teljesen felszerelni a korszerű digitális berendezésekkel, ahol elsőként egy fizikaórát tartottak tizedik osztályos tanulóknak. Azt is megtudtuk, hogy a fejlesztés egyrészt hozzájárul a szaktankönyv- és tankönyvhiányuk leküzdéséhez, másrészt fokozottan növeli az oktatás színvonalát, megkönnyítve a tanulók és pedagógusok munkáját egyaránt. Az eszközök segítségével az idegen nyelvek, a magyar nyelv és az általános műveltségi tantárgyak oktatása is nagyobb szerepet kaphat az iskolában, ahol
Emellett a településen működő gazda- és önképző körök, egyesületek is igény szerint hozzáférést kaphatnak a jól felszerelt szakterem használatához – gazdaképzéseknek már korábban is biztosított helyet a tanintézmény.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!