
Fotó: Csibi Márti
Nem lehet csak „istenfizessével” megoldani egy templom restaurálási munkálatait: bár a gyergyótekerőpatakiak szívesen adományoznak az 1734-ben épült istenháza rendbetételére, a mércét igencsak magasra helyezte a plébánia. Még nem érkezett hivatalos válasz, de van remény arra, hogy anyagi támogatásban részesüljön a műemléknek számító építmény.
2010. október 28., 19:282010. október 28., 19:28
2010. október 28., 19:552010. október 28., 19:55
Fotó: Csibi Márti
„Nem akarom, hogy az emberek elszokjanak a templomba járástól, és én is nagyon szeretnék már a templomban misézni”– fogalmazott Csedő István gyergyótekerőpataki plébános, miközben a restaurálási munkálatok részleteit ecsetelte.
A kis település nagy értékű temploma a műemlékek listáján Hargita megyében harmadik helyen szerepel. A két évvel ezelőtt elkezdett felújítás igen nagy terhet jelent a plébánia számára, ezért a hívők által összekuporgatott pénzt pályázatokkal próbálják pótolni. „A gazdasági válság előtt a bukaresti Országos Műemlékvédelmi Hivatal vállalta magára a teljes felújítást, utána azonban visszakoztak, és csak külső munkálatok elvégzését ígérték meg. A falak belső és külső felújítása, a tetőzet és a torony volt a tervben. Ebből idén sikerült megvalósítani a belső munkálatokat és a külső vakolat leverését, hogy száradni tudjon a fal. Ezzel kimerült az idei pénz, és tavaszra marad a torony és a templom tetőzetének felújítása”, mutatja be az eddigi két esztendő nagyobb megvalósításait a plébános.
A látványos haladat mellett számos kisebb, ám nagyon fontos munkálatot is sikerült elvégezni, azonban a felújítások nagy része még hátravan. „Két helyre is adtunk le kérést, de sajnos, eddig még nem érkezett válasz sehonnan. Kérést írtunk a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumhoz, hogy legalább a falképek restaurálását vegyék fel a műemlékvédelem által támogatott listára. Ugyanakkor a Nemzetvédelmi Örökséghez is próbáltunk folyamodni, ám válasz sehonnan sem jött még. A megyék leosztásából is remélünk egy bizonyos összeget, meglenne a helye minden egyes lejnek, mert még nagyon sok munkánk van és szeretnénk a végére érni”, mutatta be a terveket Csedő plébános.
Fotó: Csibi Márti
A pap bácsi szívből reméli, jövő tavasszal végleg kiköltözhet az iskolában működő ideiglenes imaházból és visszatérhet híveivel a templomba. Lapunk kérdésére Kelemen Hunor tanácsosa, Hegedűs Csilla elmondta, a miniszter aláírta a Nemzeti helyreállítási terv részeként benyújtott tekerőpataki kérést, azonban konkrét összegről még nem tájékoztathatnak. Ugyanakkor további támogatásra is van kilátás: a hírek szerint pénteken döntenek arról, hogy a megyei műemlékvédelmi alapból mennyi juttatást szánnak Tekerőpatak számára.
Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.
Megérkeztek Borszékre azok az elektromos autóbuszok és kisbuszok, amelyek révén várhatóan már az ősztől elindulhat az újdonságnak számító városi és térségi tömegközlekedés a fürdővárosban és környékén.
Első alkalommal szervezik meg a március 16-tól két teljes hetet felölelő fesztivált, a Gyergyói Bábos Heteket, amely előadásokkal, kiállításokkal, közösségi programokkal hozza közelebb a bábszínház világát a Gyergyói-medence közönségéhez.
Gyergyóiak az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcban címmel tart előadást március 10-én, kedden délután hat órától a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban B. Garda Dezső történész.
Négy évvel a kiköltözés után még mindig várat magára a város kulturális központjának újranyitása. Bár az energetikai korszerűsítés a finisbe ért, a belső terek teljes megújulásához további jelentős forrásokra és kivitelezési munkákra van szükség.
Noha például egy átlagos, kétszobás tömbházlakás értéke az elmúlt tíz évben többszörösére nőtt, mára az ingatlanok árai, valamint a bérleti díjak elértek egy olyan „plafont”, ami fölé már a vásárlók és a bérlők nem hajlandók menni.
Egyszerre két örömhírt is megosztott közönségével a gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház: közösségi összefogásnak köszönhetően sikerült kisbuszt vásárolniuk, miközben szombaton új előadás premierje következik.
Megkezdődött a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyának felújítása. Csütörtökön leemelték a keresztet és a toronygombot, amelyből 158 év után előkerült az időkapszula – benne egy korabeli levéllel, pénzérmékkel és néhány meglepő tárggyal.