
Tej és kifli az iskolában. Nem az idei
Fotó: Veres Nándor
Tej-kifli program nélkül kezdődött el Kovászna megyében a tanév, a megyei önkormányzat vezetősége szerint az utolsó pillanatban hozott jogszabály-módosítások okolhatók emiatt.
2017. szeptember 11., 13:522017. szeptember 11., 13:52
2017. szeptember 11., 13:522017. szeptember 11., 13:52
Henning László, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke kifejtette, a kormány augusztusban módosította a tej-kifli programmal kapcsolatos szabályozást, de az alkalmazási módszertant csak múlt héten hagyták jóvá, alig néhány nappal az iskolakezdés előtt.
Az Agerpres hírügynökség által közölt anyag szerint Henning azt is elmondta, hogy az önkormányzat már júniusban megkezdte – a régi törvény alapján – a tárgyalásokat annak érdekében, hogy újabb négy évre szerződést kössön a beszállítókkal, de az új jogszabály által megszabott újítások miatt le kellett állítaniuk a folyamatot. A megyei tanács alelnöke
„Azt fontolgatjuk, hogy párhuzamosan két versenytárgyalást írunk ki, egyet hosszú távra, három-négy évre, 2018-tól számítva, a másikat pedig rövid távra, hogy tudjuk lefedni ezt az évet” – magyarázta Henning.
Kovászna megyében ebben a tanévben 23 947 gyerek jogosult a tej-kifli programra, közülük 3963-an óvodások, 11 275-ön elemisták és 8709-en öt-nyolc osztályos tanulók.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!