Tanulják, hogy majd taníthassák a romani nyelvet

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Romani nyelvet és a nyelv oktatásának módszertanát tanítják öt napon keresztül húsz Maros megyei fiatalnak azon a tanfolyamon, amelyet Segesváron szerveznek augusztus 15–20. között.

Hajnal Csilla (R)

2011. augusztus 18., 14:342011. augusztus 18., 14:34

2011. augusztus 18., 16:252011. augusztus 18., 16:25

Több roma származású szülő kérte a romani nyelv tanításának bevezetését az iskolákba

A marosvásárhelyi Divers Egyesület az oktatási szaktárcával közösen első alkalommal indította útjára azt az ingyenes képzést, amelyen 19 roma és egy nem roma származású tizenkét osztályt végzett fiatal gazdagítja lexikális és nyelvtani tudását a romani nyelvről illetve az oktatás módszertanáról, hogy majd sikeresen továbbadhassák anyanyelvüket a gyerekeknek. A szombatig tartó kurzus vizsgával zárul, majd a tanügyminisztérium pecsétjével ellátott oklevelet kapnak. „A tanfolyamra beiratkozott fiatalok tanítani szeretnének a jövőben, a kurzus végén kapott oklevél még nem jogosítja fel őket erre, de jövőtől mindegyik egyetemre menne” – mondta Kővári Roberta, a Divers Egyesület képviselője, a kurzus szervezője.

A résztvevők dr. prof. Sarău Gheorghetól, az oktatási szaktárca roma oktatásért felelős tanácsadójától valamint Cordovan Ion romani nyelvtanártól és módszertan tanártól tanulhatnak az ötnapos tanfolyamon.

A tanügyi törvény értelmében minden Romániában élő, hivatalosan elismert kisebbségnek joga van saját anyanyelvét tanulni az iskolában. A kurzust azért indították, mert több roma származású szülő kérvényezte a megye különböző iskoláiban a romani nyelv tanításának bevezetését – áll a Divers Egyesület közleményében.

Maros megyében jelenleg 18 romani nyelvet oktató tanár dolgozik, akik többek között Szászrégenben, Mezőbándon, Marosludason, Marosugrán, Marossárpatakon oktatják a roma származású diákokat. A szervezők úgy vélik, szükség van rájuk, és jövőben is igyekeznek megszervezni a tanfolyamot, amely felkészíti őket az egyetemre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés