
Szabó Gyula (balról) csejdi családapa, aki különös szorgalmával tűnt ki a közösségből
Fotó: Divers Egyesület/Koreck Mária
A nemzetközi roma nap jó apropó arra, hogy legalább egy évben egyszer megmutatkozzon a roma közösség, fókuszba kerüljenek ők és az ő problémáik. Jó lehetőség arra, hogy a roma kultúrát ünnepeljük, ugyanakkor tudatosítsuk a romák kirekesztettségét is.
2018. április 09., 19:302018. április 09., 19:30
Marosszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a Divers Egyesülettel, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazata és a Szent György Gimnázium csütörtökön, április 12-én délután 2 órától közösségi eseményt szervez a nemzetközi roma nap alkalmából. Azt megelőzően hasonló rendezvénynek adott otthon a hétvégén a csejdi kultúrotthon is. A Csejden első alkalommal megszervezett roma nap egyik célja a közösség bemutatkozása volt, ahol a roma asszonyok az általuk sütött fánkkal kínálták a résztvevőket, a gyerekek mesét hallgattak, majd kézműves tevékenységen formálták meg a mese szereplőit, a fiatalok roma táncokat mutattak be.
A szervezők híres roma személyiségekkel készített portréfilmet vetítettek, illetve arról beszéltek a közösség tagjainak, hogy
Szabó Gyula csejdi roma családapa nyilvános elismerésben részesült, hiszen szorgalmával sikerült elérnie, hogy három gyermekének élhetőbb körülményeket biztosítson, dolgozik, munkát vállal. Jelenleg a református egyházba presbiteri ajánlást kapott, ha megválasztják, az újabb lépcsőfokot jelent a társadalmi integrációban, illetve példaként áll a közössége előtt, hiszen eredményt és elismerés tud felmutatni.
A nemzetközi roma napot 1971 óta világszerte ünneplik, akkor tartották ugyanis Londonban a romák első nemzetközi kongresszusát. Április 8-át Romániában a 2006-ban elfogadott 66. számú törvény által a roma nemzetiség ünnepévé nyilvánították.
– hangsúlyozta Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy község polgármestere. Az Egy esélyt mindenkinek Marosszentgyörgyön projekt időtartama 36 hónap (2017. szeptember – 2020. augusztus), teljes költségvetése 15.119.838.62 lej, ebből 12.851.854,33 lej az Európai Uniós Alapból a 2014–2020-as Humán Erőforrásra vonatkozó Operatív Programon keresztül, 2.117.854.63 lej az országos költségvetésből és 150.554,66 lej a marosszentgyörgyi önkormányzat önrészét jelenti.
A projektet bonyolító Divers Egyesület elnöke, Koreck Mária elmondta, hogy egyfajta iskolaelhagyás tapasztalható az utóbbi időben a romák körében, vagyis
megnőtt azoknak a száma, akik egy idő után kimaradnak az iskolából vagy el sem kezdik a tanulást.
„Azok a gyerekek sem járnak iskolába, akiknek a szülei elvégeztek legalább négy osztályt, megtanultak írni-olvasni” – figyelmeztetett Koreck Mária, a Divers Egyesület vezetője, aki a beilleszkedést célzó, 2017. szeptemberében indult és 2020. augusztusáig tartó projekt egyik eredményének azt szeretné, ha a gyerekek rendszeresen járnának iskolába, ha a kimaradók visszatérnének és folytatnák a tanulást – magyarázta lapunknak.
Az integrációt célzó hároméves projektnek 300 felnőtt és 300 gyerek a célcsoportja.
Koreck Mária elmondta, jelenleg egy alapos felmérést készítenek, minden család minden egyes tagjával külön-külön elbeszélgetnek, adatokat gyűjtenek, az így elkészült ankét alapján szűrik majd ki, hogy kik lesznek azok, akik például beiratkozhatnak a szakmai tanfolyamokra. „Azt szeretnénk, hogy ahol a felnőtt bekerül a programba, ugyanabból a családból a gyerekek se maradjanak ki” – mutatott rá a Divers vezetője. A felnőttek az építkezéshez, takarításhoz, varrás-szabáshoz szükséges alapismereteket tanulhatják meg ezeken a kurzusokon, illetve a fiatalok a számítógép-használatot vagy angol nyelvet. A szociális kompetenciák fejlesztése is szerepel a projektben, egészségügyi ellátás, viselkedés-kultúra. Az újdonságot az jelenti, hogy nem csak azok vehetnek részt, akik nyolc osztályos képzéssel rendelkeznek, de azok is, akik csupán négy osztályig jártak iskolába.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!