Hirdetés
Hirdetés

Tanügyminiszter: a pedagógiai gimnáziumok és az egyetemek képzik majd a tanítókat

Képünk illusztráció •  Fotó: Beliczay László

Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Az elemi osztályokban tanító pedagógusok képzése a pedagógiai gimnáziumokban és az egyetemen zajlik majd az új oktatási törvény tervezete szerint, amelyet hétfőn ismertetett a tanügyminiszter.

Székelyhon

2023. február 27., 16:542023. február 27., 16:54

Ligia Deca elmondta, eddig az elemi osztályokban tanító pedagógusok képzése a középiskolában zajlott, az új törvény tervezete szerint bevonják a folyamatba az egyetemeket is.

Idézet
A tanítás olyan szakma, amely felsőfokú végzettséget igényel

– nyomatékosította. A tervek szerint változik a didaktikai mesterképzés is. Ennek valamennyi résztvevője a bruttó átlagbérnek megfelelő összegű havi ösztöndíjban részesül, függetlenül attól, hogy korábban vett-e már részt más mesterképzésen – ismertette a tárcavezető. Deca beszélt arról is, hogy

a tanárok bérezése progresszív jellegű lesz, és a bruttó átlagbér szolgál majd az alapjául.

„Ezt az előírást belefoglaltuk az oktatási törvénybe, és megvan a politikai támogatás a gyakorlatba ültetéséhez” – idézi az Agerpres hírügynökség a tanügyminisztert.

Hirdetés

A tervezetben javasolják továbbá a 15 évnél hosszabb szolgálati idővel rendelkező pedagógusok munkanormájának csökkentését, és azt is előírja a jogszabályjavaslat, hogy

a nyugdíjba vonuló tanárok két alapfizetésnek megfelelő prémiumot kapjanak

egyéni munkaszerződésük megszűnésekor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Több ezres különbség: megvannak a legfrissebb adatok a természetes szaporulatról Romániában

Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.

Több ezres különbség: megvannak a legfrissebb adatok a természetes szaporulatról Romániában
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Csendőröket kellett kihívni a román tengerpartra, mert többen a nagy hullámokban is fürödni akartak – videóval

A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.

Csendőröket kellett kihívni a román tengerpartra, mert többen a nagy hullámokban is fürödni akartak – videóval
2026. augusztus 10., hétfő

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért

Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
2026. augusztus 09., vasárnap

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében

A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében
2026. augusztus 09., vasárnap

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak

A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
2026. augusztus 09., vasárnap

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon

Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon
2026. augusztus 09., vasárnap

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula
Hirdetés