
Fotó: Pethő Melánia
Csodálatos sziklák, a Nagyhagymás, Békás-szoros, a Gyilkos-tó, ritka és gyönyörű növényfajok, kis szerencsével, pedig zerge, hiúz és más vadállatok kerülnek a Kis-Cohárd csúcsára vezető turistaút megmászóinak szeme elé. Októbertől azonban ez az út tanösvénnyé „lép elő”, azaz nemcsak láthatják, hanem a látottakat meg is érthetik az idelátogató vendégek.
2010. szeptember 20., 21:292010. szeptember 20., 21:29
2010. szeptember 21., 10:472010. szeptember 21., 10:47
Fotó: Pethő Melánia
A gyergyószentmiklósi Amőba Öko Központ, valamint a Gyilkos-tó–Nagyhagymás Nemzeti Park fogott össze azzal a céllal, hogy a turisták, vendégek, természetjárók számára nagyobb betekintést, jobb megismerést biztosítsanak a csodálatos látnivalókat kínáló természeti szépségekbe.
A Kis-Cohárdra vezető ösvény kezdetétől egészen a csúcsig, a kilátóig több információs táblát helyeznek ki – ezek három nyelven, magyarul, románul és angolul nyújtanak felvilágosítást, ismertetést a környéken élő állat és növényvilágról, ritka fajokról, ezen kívül panorámakép tartalmazza a Kis-Cohárd tetejéről körös körül látható sziklák, hegycsúcsok nevét, magasságát is.
Fotó: Pethő Melánia
Így az idelátogató nemcsak megcsodálni, hanem megismerni is képes lesz a környék szépségeit. A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány támogatásával megszülető tanösvény információs tábláinak tudnivalóihoz számos, környezetvédelmet szem előtt tartó gyermek és fiatal is hozzájárult, igazából az ő fotóik, elképzeléseik szerint születtek meg a plakáttervek is – közölte Bajkó Ildikó, az Amőba Öko Központ vezetője.
Fotó: Pethő Melánia
Hegyi Barna, a Gyilkos-tó–Nagyhagymás Nemzeti Park képviselője pedig hozzátette, a turistaút tanösvénnyé válásának egyik fontos eleme az is, hogy a parkban dolgozó vadőrök, erdészek idegenvezetői kiképzésben is részesülnek, így szervezett csoportok az ő vezetésüket is igénybe vehetik, ami újabb tudnivalók megszerzését is elősegíti a turisták számára.
Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.
Közösen csaknem 160 személynek nyújtottak orvosi ellátást a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság csapatai a csíksomlyói nyeregben. Ebben az évben kevesebb zarándok szorult segítségre, és ebben bizonyára a kedvező időjárás is közrejátszott.
A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.
Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.
A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.
Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.
Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!
Szívecskéket formázó kezek, lobogó zászlók, könnyek, mosolyok, kézfogások, kiabálások, énekszó, himnusz, megörökített pillanatok – ezeket tapasztaltuk az összenemzeti zarándokvonat sepsiszentgyörgyi fogadásán.