
Fotó: Rákosi Katalin
A sokat vitatott előkészítő osztállyal kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatta az iskolaigazgatókat kedden Keresztély Irma. Kovászna megye főtanfelügyelője elmondta: a tanügyminisztérium a szülők számára tájékoztató kisfüzetet adott ki, amelyben minden, az előkészítő osztállyal kapcsolatos kérdésre választ adnak. Ezeket a napokban lefordítják magyar nyelvre, és szétosztják az óvodák között.
2012. január 24., 15:142012. január 24., 15:14
Az előírások szerint minden gyermek, aki 2012. augusztus 31-ig betölti a 7. életévét, kötelező módon első osztályba kerül, attól függetlenül, hogy járt, vagy nem óvodába. Azok az óvodások, akik a jelzett időpontig hat évesek lesznek, előkészítő osztályba kerülnek, de a szülők kérésére beírhatók első osztályba is, ha a szakértői felmérés során iskolaérettnek bizonyulnak. Akik augusztus 31. és december 31. között töltik be a hat évet, mehetnek előkészítő osztályba, de maradhatnak az óvodában is. A pszichológusok azonban ebben az esetben azt ajánlják, hogy más óvodába vigyék a gyereket.
„A szakemberek szerint egy hatévesnek nehéz feldolgozni, hogy olyan körülmények között, amikor a csoport nagy része elmegy iskolába, neki miért kell maradnia. Ezért a pszichológusok azt tanácsolják a szülőknek, hogy ha nem íratják be gyereküket az iskolába, váltsanak óvodát” – tolmácsolta a szakemberek véleményét Keresztély Irma.
Háromszéken 363 hatéves, főként szegény vagy roma családból származó gyerek van, aki nem jár óvodába. Beazonosításuk a pedagógusok feladata, mint ahogyan az is, hogy meggyőzzék a szülőket: írassák be gyermeküket az iskolába. Kötelező módon az előkészítő osztályba van a helye minden olyan gyereknek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét. Az új tanügyi törvény szerint megbüntethető az a szülő, aki ennek az előírásnak nem tesz eleget.
Az előkészítő és az első osztályba a beiratkozás márciusban kezdődik – közölte Keresztély Irma főtanfelügyelő. Március 5–16. között a megadott iskolakörzethez tartozó utcákban lakó gyerekek beíratása zajlik, a 20–27. közötti időszakban – a megmaradt helyek függvényében – az iskolakörzeten kívül lakó gyerekeket lehet beíratni. A harmadik szakaszra április 23–25., a negyedikre pedig május 2–9. között kerül sor, amikor a különböző okok miatt kimaradt kicsik beíratása zajlik.
Az iskolakörzeten kívül eső gyerekek beiskolázását nem kötheti vizsgáztatáshoz, tudásfelméréshez a tanintézmény, azonban a törvény által meghatározott kritériumrendszert kiegészítheti a saját elvárásaival. A beíratásnál szükséges a szülő személyazonossági igazolványa és a gyerek születési bizonyítványa (eredeti és másolat), a típuskéréseket pedig a titkárságon kell kitölteni.
Az előkészítő osztályban a gyerek nem kap jegyet, sem minősítést, a korának megfelelő oktatásban részesül. Az osztálytermek is egyedei berendezést kapnak, egyik részében óvodai, másikban iskolai kellékekkel. Az előkészítő osztály az elemi oktatás része, tehát iskolai program szerint működik. Délben a gyerekek végeznek, ha a szülők igénylik a délutáni gyerekfelügyeletet, és van pedagógus, aki ezt felvállalja, megoldható, de ezért fizetni kell.
A beiskolázással kapcsolatos információk a tanintézményekben vagy a 0800 816 267-es ingyenes telefonszámon igényelhetők hétköznapokon 9 és 17 óra között.
Február 11-ére halasztotta az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezettel kapcsolatos beadvány megvitatását.
2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9371 lej volt tavaly novemberben, 2,4 százalékkal nagyobb, mint az előző hónapban.
Saját autója hátsó kerekei alá szorult és életét vesztette egy nő Vaslui megyében, miután nem állította meg rendesen a járművet a lejtős terepen.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Tíz éves a helyi termelők támogatását felvállaló marosvásárhelyi Local Farmers’ Market, amelyet a Rákóczi lépcső alatti kis utcában szerveznek. Az idei első vásár január 16-án, pénteken lesz.
Nagyon meglepődtek a hatóságok, amikor több hüllőfajt, pitonokat, boákat, rendkívül ritka viperákat, tarantulákat, egy krokodilt és egy varánuszt fedeztek fel egy 12 négyzetméteres szobában Bihar megyében.
Nagy az aggodalom és a felháborodás is az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben a kormány 10 százalékos költségcsökkentési terve miatt. Az érdekvédelem képviselője szerint éppen a jó szakembereket veszíthetik el az ágazatok, ha ez megvalósul.
Egy 59 éves nő életét vesztette, egy másik pedig megsérült csütörtökön, a Kolozs megyei Gyerőfalva és Körösfő között az 1-es országúton történt közúti balesetben; a balesetet okozó sofőr elhajtott a helyszínről.
Marosvásárhelyen csaknem ötszáz utca van és ezek csupán felében járnak a hókotró gépek. Soós Zoltán polgármester szerint a prioritás az, hogy a városi közlekedés folyamatos legyen, ne álljon le.
Nicușor Dan csütörtökön kijelentette, reménykedik abban, hogy 2026 elhozza a békét Európában, és Románia támogatja Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseit a gyors és tartós békét eredményező tárgyalásokra.
szóljon hozzá!