
Fotó: Csekefalvi Unitárius Egyházközség Facebook-oldala
A vallásszabadság négyszázötven éves évfordulóját választották a tizenhatodik csekefalvi ökumenikus gyermektábor témájául – tudtuk meg Moldován-Szeredai Noémi unitárius lelkésztől. A héten tanultakat és kézműves alkotásaikat vasárnap istentiszteleten mutatták be családtagjaiknak és a gyülekezetnek.
2018. augusztus 05., 16:552018. augusztus 05., 16:55
2018. augusztus 05., 16:552018. augusztus 05., 16:55
A falu, valamint az elszármazottak gyermekei mellett a más vallású helybélieket is meghívták az unitárius parókia környezetében tartott táborozásra, illetve azokat is, akik ott vakációznak. A négyszázötven év megértéséhez számba vették a legkisebb és legnagyobb résztvevő életkorát, a segítőkét, Csekefalva legidősebb emberéét. Majd következtek a templom és a település évszámai. Utóbbi kettő között fedezték fel a négyszázötven évet. Addig csak katolikusok éltek a ma református és unitárius felekezetű faluban. Miután a gyermekek megrajzolták vallási családfáikat,
Legtöbb családban változásokat tapasztaltak: házasságkötéskor általában a nők váltottak vallást, de esetenként a férfiak is. A napi beszélgetések során megértették a gyermekek, hogy
A tábori napok során a falubeli, korábban gyermektáboros fiatalok és az Erdélyi Ifjúsági Egyesület önkéntesei számos közösségi játékot, kézműves foglalkozást vezettek, énekeket tanítottak. Üveg- és fafestés, gyöngyfűzés és különböző papírtechnikák szerepeltek a kézműves kínálati palettán. Idén sem maradt el a nagyon várt közös pizzaevés. Végül a vasárnapi templomi ünnepélyen ízelítőt nyújtottak a tanultakból.
Egy 22 éves fiatalember életét vesztette vasárnap a Tordai-hasadékban, miután lezuhant a via ferrata útvonalról.
Megállapodott Orbán Viktorral az idei tusványosi részvételről Németh Zsolt – jelentette be a politikus egy közéleti podcastben. A szervezők emellett a jelenlegi magyar kormány több tagját is meghívnák Tusnádfürdőre.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
szóljon hozzá!