Szorul a nadrágszíj: 2012-ben is drága lesz az élet

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Dráguláshullámot hoz az új év: ha nem is rögtön januártól, de az év első hat hónapjában megnő majd a szolgáltatások, az élelmiszerek, a benzin és a luxuscikkek ára is, továbbá fizetnünk kell majd minden orvosi vizsgálatért is. A mérleg nyelvét a minimálbér megemelése és a környezetszennyezési adó csökkentése sem hozza egyensúlyba.

Kovács Eszter

2012. január 08., 18:502012. január 08., 18:50

2012. január 08., 19:302012. január 08., 19:30

Akárcsak 2011 elején, idén is drágulni fog a gázolaj: szakértők szerint az Európai Központi Bank még tavaly decemberben meghatározott árfolyama szerint januártól a benzin ára 0,77, a dízelolajé 4,4 százalékkal nő majd. A dráguláshullám eredményeként a kőolajtermékek ára akár a literenkénti 7 lejt is elérheti az év közepére. Tekintettel arra, hogy Európa-szinten Romániában a „legolcsóbbak” ezek a szolgáltatások, és az államnak be kell illeszkednie az uniós sorba, e hónaptól várhatóan 2,5 százalékkal nő a villamos energia és 10 százalékkal a földgáz ára.

Szakemberek áprilisra jósolják a kenyér 15–20 százalékos drágulását, azonban ez az arány a tavalyi szárazság miatt akár meg is duplázódhat 2012 nyarára. A kenyér mellett más alapélelmiszerekért is 5–7 százalékkal többet fizetünk majd idén, de drágul a luxuscikknek számító alkohol, cigaretta és kávé is. A dohány ára már január elsejétől megemelkedett, ezért átlagosan 50 banival többe kerül egy doboz cigaretta, az alkoholos italok literenként 3 százalékkal, körülbelül 40 banival drágulnak. A kávé jövedéki adója ugyan nem emelkedik idén, mivel azonban értékét egy százalékkal magasabb euróárfolyamon határozták meg január elsejétől, itt is csaknem 10 százalékos drágulásra kell számítani.

Drágul továbbá a betegellátás: az egészségügyi biztosítás fizetése mellett minden egyes orvosi vizsgálatért külön kell majd fizetni idén. A család orvosi vizsgálat 5, a szakorvosi kivizsgálás 10, az egyhetes kórházi beutalás 100 lejbe kerül, a fizetés alól a kisnyugdíjasok, a gyerekek, az egyetemisták, illetve az országos egészségügyi programok keretében ápolt betegek mentesülnek. Az egészségügyi szolgáltatások összességében 3,5 százalékkal drágulnak majd, természetesen a szülés és a sürgősségi kezelés továbbra is ingyenes marad.

A kormány döntése értelmében viszont 670-ről 700 lejre emelték a minimálbér értékét, az emelkedés azért ilyen kis léptékű, mert a hatóságok szerint az államkassza nem bírna meg többet. A béremelés közel 800.000 magán- és állami szférában dolgozót érint. Csökken továbbá a környezetszennyezési adó is: az új vagy használt gépjárművek forgalomba íratásáért idéntől 25 százalékkal kevesebbet fizetnek majd az autótulajdonosok.

Borúlátóak az udvarhelyszékiek
Rövid, tizenöt különböző korú és elfoglaltságú személyt magában foglaló körkérdésünk egyhangú eredménye: Udvarhelyszéken borúlátóak az emberek, a közel három éve tartó gazdasági válságból nem látják a kiutat. A megkérdezettek nagy hányada, 13 személy a tavalyi szárazság után számított a kenyér drágulására. Az alapélelmiszerek egyre növekvő ára főként a kisnyugdíjasokat érinti kellemetlenül, a családosak a szolgáltatások drágulásától, a téli fűtésszámláktól félnek. A megkérdezettek fele dohányzó személy volt, megtudtuk, többségük továbbra sem mond le szenvedélyéről, egyesek olcsóbb külföldi cigarettára váltottak. A betegellátás drágulása okozta a legnagyobb felháborodást a megkérdezettek körében, mindannyian érthetetlennek tartották: ha egészségügyi biztosítást fizetnek, miért kell további összeget kiadni egy-egy vizsgálatért. Záró kérdésünk kapcsán kiderült: néhányan kevesebb gyümölcsöt, édességet vásároltak tavaly, volt, aki az új cipőről vagy a jó minőségű kávéról mondott le, a cigarettáról senki.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Kiderült, melyik strandot zárták be ideiglenesen

Az önkormányzati fenntartású szentegyházi Liget strandon zajlott napokkal ezelőtt az a közegészségügyi ellenőrzés, amelynek eredményeként rövid időre ideiglenesen felfüggesztették a működtetést. Időközben ismét kinyitott a létesítmény.

Kiderült, melyik strandot zárták be ideiglenesen
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak

Aknaemelési munkálatok kezdődnek pénteken Székelyudvarhely több utcájában, ezért kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak
Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak
2026. augusztus 14., péntek

Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak

2026. augusztus 13., csütörtök

Nőt bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiacnál, gyorsan elkapták a tettest – frissítve

A helyi rendőrség sietett annak a nőnek a segítségére, akit csütörtökön délután bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiac közelében.

Nőt bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiacnál, gyorsan elkapták a tettest – frissítve
2026. augusztus 13., csütörtök

Felszólítást kaptak az elhagyott autók tulajdonosai Székelyudvarhelyen

Negyven, hosszabb ideje közterületen hagyott, használaton kívüli járművet azonosítottak Székelyudvarhelyen. A tulajdonosoknak tíz napjuk van arra, hogy elszállítsák autóikat.

Felszólítást kaptak az elhagyott autók tulajdonosai Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Egy lejjel szeretnék megemelni a taxis díjakat Székelyudvarhelyen

Vita alakult ki a székelyudvarhelyi önkormányzati ülésen, miután az inflációra és a növekvő költségekre hivatkozva a taxis vállalatok egy lejjel emelnék a fuvardíjakat kilométerenként. A polgármester nem szeretné, ha pont náluk lenne a legdrágább a taxi.

Egy lejjel szeretnék megemelni a taxis díjakat Székelyudvarhelyen
2026. augusztus 12., szerda

Útfelújítás kezdődik a Bethlen Gábor utcában

Újabb szakaszához érkezik a székelyudvarhelyi mobilitási projekt: csütörtöktől a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszán kezdenek útfelújításba.

Útfelújítás kezdődik a Bethlen Gábor utcában
2026. augusztus 12., szerda

Sérült medve van az út mellett a Cekend-tető közelében

Súlyosan megsérült medve van Máréfalva és a Cekend-tető között, a nagyvad a 13A jelzésű országút közelében tartózkodik. A hatóságok biztosítják a veszélyessé vált helyszínt.

Sérült medve van az út mellett a Cekend-tető közelében
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Napfogyatkozás és csillagles a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál

Részleges napfogyatkozás és a Perseidák meteorraj maximuma is látványosságot ígér szerdára, a hétvégén pedig közös csillaglesre várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál.

Napfogyatkozás és csillagles a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál
2026. augusztus 11., kedd

Az anyagiakat előteremtették, jövőre elkezdődhet a vashámor újjáépítése

Megvalósulni látszik az egyik szentegyházi álom, hiszen nem csak megterveztették, de most már az anyagiakat is sikerült előteremteni az egykori vízmeghajtású vashámor újjáépítésére. A tervek szerint jövőre már elkezdődhetnek a munkálatok.

Az anyagiakat előteremtették, jövőre elkezdődhet a vashámor újjáépítése
2026. augusztus 10., hétfő

Mi volt a hosszú hétvégi áramkimaradás oka?

Nem volt köze a hőhullámnak és a megnövekedett áramfogyasztásnak az elhúzódó hétvégi áramkieséshez Székelyudvarhelyen, de az időjárás következtében történtek a meghibásodások, amelyek miatt vízellátás nélkül maradt Udvarhelyszék egy része.

Mi volt a hosszú hétvégi áramkimaradás oka?
Hirdetés