
Folyóügyek. Az egységes árakról a Harvíz Rt. honlapján lehet tájékozódni. Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
A korábbitól eltérő módon számláz Székelyudvarhelyen a vízszolgáltató: a szolgáltatást április elejétől a Harvíz Rt. végzi, számláikat pedig kéthavonta juttatják el a magánházakhoz. A díjszabás is módosult, ám a részletekről ismételten azért nem tájékoztatták az udvarhelyieket, mivel az árak egységesek minden olyan településen, ahol a Harvíz Rt. jelen van.
2018. július 12., 12:302018. július 12., 12:30
2018. július 12., 12:332018. július 12., 12:33
Olvasónk fordult panasszal lapunkhoz: az első Harvíz Rt. által kiállított számlán ugyanis kéthavi fogyasztás szerepel, ráadásul a vízdíj is drágult. Erről pedig a lakosság semmiféle tájékoztatást nem kapott – mondta.
A csíkszeredai cég egyébként mindig is másként számlázott a vidéki és városi fogyasztók esetében – mondta el lapunknak a Harvíz Rt. vezérigazgatója. Bogáti Csaba kifejtette, városokon a magánházakban lakók kéthavonta, vidéken pedig háromhavonta kapnak számlát, illetve városon a tömbházaknál a lakószövetségek havonta függesztik ki a kifizetendő összegek listáját.
„Elsősorban a papíron és a kézbesítési díjon spórolunk így, de ez nem zárja ki a részletfizetés lehetőségét: amennyiben valaki anyagi nehézségekkel küzd, megteheti, hogy a kéthavi számlának a számla kézbesítése után csak a felét fizeti ki, majd a következő hónapban törleszt” – magyarázta az illetékes. A cég számításai szerint egyébként a magánházaknál átlagban évente hatvan köbméter vizet fogyasztanak, ez havonta öt köbmétert jelent.
„A vízszolgáltatás és a szennyvízelvezetés díja köbméterenként körülbelül 7 lej, tehát ez havonta mintegy 35 lejes kifizetendő összeget jelent, így ekkora értéknél
– matematikázott Bogáti Csaba.
A változásokról azért nem tájékoztattak egyenként minden fogyasztót, mert azt Székelyudvarhely polgármesteri hivatala kiközölte az átálláskor. „Cégünk díjszabása mindenhol egységes, Parajdtól Csíkszentdomokosig, ezt a Harvíz Rt. honlapján meg lehet tekinteni. Az egyes településeken az árak módosulásáról pedig nem láttuk értelmét külön tájékoztatni, hisz az nem egységes: Parajdon például egy lejjel csökkent a szolgáltatás ára, míg Udvarhelyen körülbelül 60 banival növekedett” – sorolta a vezérigazgató.
A Harvíz Rt. április eleje óta szolgáltat Székelyudvarhelyen: a cég minden olyan létesítményt átvett az Aqua Nova Hargita Kft.-től, amely a vízszolgáltatást és szennyvíztisztítást szolgálja, ez magában foglalja a vízművet, a hálózatokat, a szennyvíztisztító telepet. A vízvezeték- és szennyvízelvezető rendszer karbantartását is az új szolgáltató végzi, míg a vízóraolvasást továbbra is az a külsős cég, amelyet a feladattal korábban megbíztak. Minden operatív, üzemeltetési munkát, mint például a vízmű és a szennyvíztelep üzemeltetése, illetve a hálózati meghibásodások kijavítását a Harvíz székelyudvarhelyi munkapontjának személyzete végzi.
A cég Facebook-oldalán időben értesítik a lakosságot minden olyan vízelzárásról, amit javítási munkálatok tesznek szükségessé, illetve az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatással kapcsolatos közérdekű információkat is itt teszik közzé. A cég udvarhelyi székhelye a Haáz Rezső utca 4. szám alatt van.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!