SZNT: levél Bocnak, Székelyföldért

Levélben kérte fel Emil Boc román kormányfőt a Székely Nemzeti Tanács vezetősége, hogy Románia tegyen eleget az összes EU-s tagországra vonatkozó kötelezettségének, és jelölje ki azt a közhatóságot, amely ellenőrizni fogja az uniós polgári kezdeményezés folyamatát, illetve a leendő aláírások hitelességét. A végső cél: Székelyföld autonómiája.

Gáspár Botond

2011. szeptember 19., 14:202011. szeptember 19., 14:20

2011. szeptember 19., 16:252011. szeptember 19., 16:25

Az SZNT szombaton, szeptember 17-én Sepsiszentgyörgyön összeült Állandó Bizottsága levelet fogalmazott meg Emil Bochoz, amelyben a 2011. évi 211-es számú európai parlamenti határozatban foglalt határidők betartására emlékezteti, illetve arra, hogy Romániában jelöljék meg azt az intézményt, amely ügykezelésébe utalják a polgári kezdeményezés felügyeletét.

„Az Európai Unióról szóló szerződés kimondja: legalább egymillió uniós polgár kezdeményezheti, hogy az Európai Bizottság terjesszen elő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint a szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség. A határozat értelmében az SZNT által elindított polgári kezdeményezés célja, hogy az unió őshonos, nemzeti sajátosságokat és hagyományokat őrző, sajátos regionális vagy nemzeti identitású közösségei önrendelkezési jogát uniós szintű jogi aktus elismerje, és sajátos jogállást biztosítson az általuk lakott régióknak. Az Európai Parlament és Tanács 2011/211-es rendelete „teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban”. A tagállamoknak kötelező módon ki kell jelölniük a támogató nyilatkozatok ellenőrzésére és igazolására illetékes hatóságot, és 2012. március 1-jéig továbbítani kötelesek a Bizottságnak azok nevét és címét. EU-tagállamként Romániának is kötelessége azokat a feladatokat elvégezni, amelyek lehetővé teszik, hogy 2012. április elsejétől Romániában is megszervezhető legyen a polgári kezdeményezés, vagyis Unió-szintű aláírásgyűjtés. Az unió polgárainak joga van ehhez, a romániaiak sem alábbvalók, ezért remélem, Románia eleget tesz a felkérésnek” – ismertette szeptember 19-ei, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján az SZNT elnöke, Izsák Balázs.

7 országból 1 millió aláírás

A szerződés szerint az Unió 7 országából kell összegyűjteni 1 millió aláírást, hogy az adott ügyet az Európai Parlament tárgyalja. „Nem az SZNT feladata rábírni Romániát, hogy eleget tegyen kötelezettségeinek. Mulasztás esetén a határozat konkrét szankciót nem tartalmaz. Románia esetében a kötelező minimum 24 750 aláírás, de mi legkevesebb 100 000-et akarunk. A többi országokban a partnerkeresés folyamatban van, hiszen már régióknak is megéri az összefogás. Edidg mindenki külön harcolt, ez az első jogi lehetőség az összefogásra az autonómiatörekvőknek. A legpesszimistább változat szerint Magyarországon összegyűjtjük az 1 millió aláírást, a többi országban pedig a megszabott minimumot” – fogalmazott Izsák Balázs. Hozzátette, a román hatóságok intézkedése nélkül is megszervezhető az aláírásgyűjtés, viszont csak online változatban. A vonatkozó szoftvert január elsejéig készíti el az Unió.

SZNT-ülés novemberben

November 19-én, szombaton Sepsiszentgyörgyön tartja következő ülését az SZNT, a rendezvény napirendjéről később döntenek – tudtuk meg Izsák Balázstól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés