Keresve sem találni olyan téli tájképet, mint ezen a páratlan vidéken. Mintha Télapó örök hó- és jégbirodalmába tévedt volna az odalátogató. „Addig szép – mondják a viszonyokat jól ismerők – amíg nem találkozol a medvével… Bodri, a Balogh porta házőrzője „leigazolja” az emberlátogatókat is. Sok-sok termetes ebrokona vigyázza a szétszórt lakokban élők biztonságát.

Most nem honol szent csend Szencseden

A sok évtizede „a hegyen” járók sem emlékeznek ennyire behavazott tájra. Az ólmos esőt követően megtapadt a hókabát az ágakon, földig húzza, és gyakorta tőből letöri azokat – fotós kollégám mögött is lezuhant egy, a hóterhétől elfáradt termetes gally.

Kihasználják az évszak és a hely adottságait a tél örömeit kedvelő környékbeliek és távolról érkezők. Más évszakokban arra járva, soha nem tapasztaltunk ilyen turista- és vendégforgalmat.

A szencsedi kutak nem fagytak be, de a szabad ég alatt hagyott vízzel teli edényeket a kályha melege is nehezen olvasztja fel, az állatok itatásához fel kell törnie a gazdának a jeget.

Ám vannak megközelíthetetlen nyári lakok, így összegyülekeztek egyik-másik portán, a nyáron elbűvölő, de télen kemény világhoz ragaszkodók.

A házszentelés örömünnep

Noha a talpig havas fák és a hulldogáló porka hó szabja meg a szemhatárt, egymást értesítették az áldásra várók arról, merre járnak a házszentelők. Bordi János szentszéki tanácsos, pálpataki plébános több mint három évtizede éli a hegyen lakók életét. Félszavakból értik egymást a tanyasiakkal és az oda honosodókkal.

Gizella néni ágyhoz köti a műtét utáni lábadozás, Árpi bácsi a nehezen égő fahasábokkal bajmolódott. Kérdésünkre, hogy járnak-e a vadak, odaszól: nem kell hordozzuk őket, jönnek maguktól. Megtudtuk: januárban nem kell bocsos medvétől tartani, de a hímek bizony fel-felbukkannak.

A Pálpatakán lakó Imre Imre kántor és fia, a ministráns Krisztián a plébánossal szerre látogatta a portákat. A hely szülötte, Balogh Levente, az egyik állandó lakos, még ma is emlékszik a házszentelők előtt járó vidimuszok beköszöntő- és hálaversére – be is bizonyította Krisztiánnak.

Hogy mennyire ragaszkodnak a házszentelés rítusához, abból is megéreztük, hogy a Magyarországon élő Sípos László csak az áldásosztó családlátogatás után indult haza. A Fancsali Gyuri bácsiék háza megközelíthetetlen, de feljött feleségével Farkaslakáról, hogy részese lehessen az év eleji áldásnak egy baráti portán. Az áldáskérelem mellett tömjénfüst lengte be a tisztaszobákat.

Égő gyertyával kísérték ki itt-ott a papot – a régi időben úgy gondolták, ettől nő magasra a kender.

„Csodálatos táj, szívesen fogadják a hegyi papot – vallja Bordi János plébános. Majd harminchárom éve érzi a helybéliek ragaszkodását. Fájlalta, hogy ezt a meseszép vidéket most nem láthattuk verőfényben. Ennyi évtized helyben lakás után is képes megállni napos időben Pálpataka és Fenyőkút között, hogy elgyönyörködjön hivatása helyein Isten szeretetének sziporkáiban. Amikor Szencsedben a házszentelési liturgiában hallottuk, hogy „Láttuk az Úr csillagát” – teljes szívvel elhittük nekik, akik közelebb vannak az Éghez.