
Fotó: Barabás Orsolya
Szabadtéren, a templom kertjében tartották az idei búcsús szentmisét hétfő délelőtt Gyergyócsomafalván. Korom Imre, a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József-templom plébánosa prédikációjában megemlékezett Péter és Pál főapostolokról.
2020. június 29., 15:562020. június 29., 15:56
Korom Imre atya felelevenítette, amikor a múlt század közepén ásatásokat végeztek a Szent Péter-bazilika alatt, ahol megtalálták Péter apostol csontjait. Péter háromszor megtagadta az Istent, de háromszor tanúbizonyságot is tett mellette. A küldetése pedig, hogy a hitükért, mindennapi életükért küzdő, megharcoló embereket vezesse Krisztushoz – hangsúlyozta a plébános, aki elmondta, a szeretet minden bűnt megbocsát, velünk is megtörténik, hogy elesünk, bűnt követünk el.
Szent Pál apostol teológus volt, nem volt annyira heves, izgága, mint Péter, ő az eszével tudta, hogy érdemes Krisztusban hinni – hangzott el a prédikációban.
– emelte ki Korom Imre, aki elmondta, Péter a szív, Pál az értelem képviselője, de mi mindkettőt kell használjuk ahhoz, hogy életünk gyümölcsöző legyen.
Fotó: Barabás Orsolya
Emellett pedig észre kell vegyük azokat a lehetőségeket, amelyeket az Úr küld nekünk. A búcsús szentmisén elhangzott, hogy a csomafalviak leleményes és tenni akaró nép, akikben van erő és jövőbelátás is.
A templomkerítésen június 29-étől látható a Gyergyói Fotó Klub Gyergyószéki értékeink című szabadtéri kiállítása, melyet július 15-ig lehet megtekinteni.
Fotó: Barabás Orsolya
A kiállított fotók alkotói: Borbély Bartis Árpád, Buslig Barna, Mincsor Szabolcs, Munzlinger Noémi, Dr. Munzlinger Attila, Lukács Géza.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!