Színházmizéria Marosvásárhelyen: fizetésekre megy el a költségvetés

Színházmizéria Marosvásárhelyen: fizetésekre megy el a költségvetés

Az évadkezdésnél még nem hitték, hogy az évad végére ilyen súlyos lesz az anyagi helyzete a színháznak

Fotó: Haáz Vince

Két bemutató próbafolyamatát állította le a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház költségvetési problémák miatt, jelen pillanatban pedig úgy néz ki, év végéig egyetlen előadást sem tudnak bemutatni. Az ok az április végén megkapott költségvetés, amit júniusra ráadásul drasztikusan csökkentettek is. Egyelőre úgy néz ki, még villanyszámlára is nehezen futja, igaz közben  a színházi dolgozóknak sosem volt még ekkora fizetésük.

Szász Cs. Emese

2019. június 03., 18:452019. június 03., 18:45

2019. június 03., 21:182019. június 03., 21:18

Anyagi gondok miatt kénytelen felfüggeszteni a Liviu Rebreanu Társulat 2018/2019-es évadra meghirdetett Edward Albee: Három magas nő/Trei femei înalte, valamint a Tompa Miklós Társulat Henrik Ibsen: Nóra és Krysztof Kieslowski/Norbert Rakowski: Tízparancsolat című előadásainak gyártását – értesített rövid közleményben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, amelyben többek közt kifejtik még, hogy

egyes bérlettulajdonosok emiatt egy-egy előadással kevesebbet nézhettek meg az évad során, amiért az intézmény igyekszik kárpótolni a közönséget.

A miértekről Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta, hogy a költségvetési problémák nem most kezdődtek, de most vált reménytelenné a helyzet. „Az egy dolog, hogy három tervezett bemutató elmarad az idei évadról, de egyelőre úgy tűnik, év végig semmilyen bemutatót nem tudunk tartani.

Idézet
A nagy költségvetésű előadásaink játszását is szüneteltetjük, mint például a Nyugalom vagy a Machbet, csak azt játsszuk, aminek kicsi az önköltsége

– magyarázta a helyzetet Gáspárik Attila a Székelyhonnak. A vezérigazgató szerint a négy hónap késéssel a művelődési minisztériumól megkapott költségvetésből derült ki, hogy nagy a baj, amely igaz, valamivel nagyobb, mint a tavalyi, de közben megemelték a színházi dolgozók fizetését, így a költségvetés nagy részét kénytelenek arra fordítani.

Idézet
Mindaz, amit eddig előadásra tudtunk költeni, most fizetésre megy, s egyszerűen nem marad előadásra, működési költségre

– fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy minden minisztérium alá rendelt színháznak ez a problémája most.

Galéria

Az évad elején meghirdetett bérletterv. A tervekkel ellentétben, nem tudnak mindent bemutatni

Fotó: Haáz Vince

A színház produkciós igazgatója, Pál Attila konkrétabb adatokkal is szolgált, elmondása szerint

bár az április végén megkapott költségvetés 7 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi, a fizetések közben 25 százalékkal emelkedtek.

„A minisztériumnak az a stratégiája, hogy a fizetéseket kiadja, azokkal nem lehet alkudozni, sem leépítésekről beszélni, ilyen dolgokról nem is lehet tárgyalni. Gyakorlatilag a dinamikus rész mindig a dologi költség, amiből kiderült, hogy egy egész évre van csupán annyi maradt, hogy a villanyszámlánkat se biztos, hogy ki tudjuk fizetni” – fogalmazott a Székelyhonnak a produkciós igazgató. Hozzátette, a dolgokat súlyosbítja, hogy csak április végén jelent meg a költségvetés, addig az azelőtti év büdzséjének az 1/12-ed részéből gazdálkodtak havonta, az meg is érkezett, abból készítették el az eddigi előadásokat, de közben kiderült, hogy semmi jóra nem számíthatnak, amit az év további részét illeti. Sőt, május utolsó napján kaptak a minisztériumtól egy átiratot, amely leszögezi, hogy

június hónapra a költségvetésben megítélt összegnek is csupán harminc százalékát költhetik el, holott a száz százalék is kevés lenne.

Jelenleg ezen szeretnének változtatni, méghozzá sürgősen.

„Tárgyalunk, levelezünk a minisztériummal. Én igyekszem optimista lenni, mert az az érzésem, hogy ez így nem maradhat. Nem tudom elképzelni, hogy ez így maradjon ezekkel a játékszabályokkal. Mert más játékszabályokkal megoldható, ugyanis, ha összeadjuk az egészet, akkor óriási pénzt költenek ránk, csak ahogyan meghatározzák az összeget, arra azt lehet mondani, hogy az minden, csak nem színház” – összegzett Pál Attila.

A produkciós igazgató úgy véli,

míg az önkormányzati színházaknak sok esetben nehezebb anyagi körülményeik vannak, mégis nagyobb a mozgásterük, ők maguk döntik el, mire mennyit költenek,

a minisztérium alárendelt intézményeinél viszont a szaktárca meghatározza, hogy ki mire költsön és mennyit, és előbb mit fizessen ki és mire jut. S míg az elmúlt években saját bevételi forrásokból is elért a marosvásárhelyi Nemzeti egy olyan szintet, amit nem sok színház, most azon a szinten sem tudnak teljesíteni azért, mert lassan nincs mit eladjanak.

Gáspárik Attila szerint a helyzet jól mutatja, hogy nincsenek szakpolitikusaink, akik végiggondolják egy színház működését, s ezért történhet meg az, hogy bár soha nem voltak ilyen magas fizetéseik a színházi dolgozóknak, mint most, emellett egyszerűen nincs pénz, amiből előadásokat lehessen színpadra állítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 01., szerda

Kétbocsos anyamedve ólálkodik Tordátfalva határában

Két medvebocs és egy anyamedve miatt riasztották a Siménfalva községieket szerda délután a Ro-Alert rendszeren keresztül, felhívva a figyelmet, hogy kerülni kell a környéket.

Kétbocsos anyamedve ólálkodik Tordátfalva határában
2024. május 01., szerda

A tánc közösségformáló ereje – filmvetítéssel zárták a táncnapokat

A Tánc világnapját háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték Csíkszeredában, a táncnapok záróakkordja pedig a Moving Stories című dokumentumfilm volt, amit a Csíki Moziban vetítettek le az érdeklődőknek.

A tánc közösségformáló ereje – filmvetítéssel zárták a táncnapokat
2024. május 01., szerda

Kerékpáros majális Székelyudvarhelyen

Több helyszínről indultak kerékpárral a székelyudvarhelyi Városi Majálisra, amelyet a Sétatéren tartanak idén. Elsőként a Tekergők zenekar adott elő örökzöld mesedalokat, de sok más színes programmal várják a látogatókat a nap folyamán. Fotókon mutatjuk.

Kerékpáros majális Székelyudvarhelyen
2024. május 01., szerda

Egy idős biciklist gázoltak el Székelyudvarhely központjában

Megsérült egy idős férfit, aki kerékpárral közlekedett Székelyudvarhely központjában és elgázolták szerda délután. A helyszínelés idejére részlegesen lezárták az érintett útszakaszt, a hatóságok irányítják a forgalmat.

Egy idős biciklist gázoltak el Székelyudvarhely központjában
2024. május 01., szerda

Őrizetbe vették az autótolvajokat

Őrizetbe vették azt a két fiatalt a rendőrök, akik a gyanúk szerint keddre virradóan elloptak egy gépkocsit Máréfalván, majd Székelyudvarhelyen egy gyalogos ösvényen, megrongálódva hátrahagyták a járművet.

Őrizetbe vették az autótolvajokat
Őrizetbe vették az autótolvajokat
2024. május 01., szerda

Őrizetbe vették az autótolvajokat

2024. május 01., szerda

Iktatta jelöltjeit az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete

Huszonnégy tanácsosjelölt, illetve az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének előválasztásán nyertes Szakács-Paál István polgármesterjelölt is leadta kedden a helyhatósági választásokon való induláshoz szükséges dokumentumokat a helyi választási irodában.

Iktatta jelöltjeit az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete
2024. május 01., szerda

Ember Attila az EMSZ székelyudvarhelyi szervezetének polgármesterjelöltje

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) színeiben indul a székelyudvarhelyi polgármesteri címért Ember Attila vállalkozó – jelentette be Facebook-oldalán a jelölt.

Ember Attila az EMSZ székelyudvarhelyi szervezetének polgármesterjelöltje
2024. május 01., szerda

Maros Megyei Tanács: A kritikus technológiákba való beruházásokra várunk projektötleteket a Maros megyei vállalkozóktól

A Maros Megyei Tanács tájékoztatja a magánszféra szereplőit a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó Méltányos Átállási Program finanszírozási lehetőségéről a Stratégiai Technológiák Európáért Platform (STEP) keretében.

Maros Megyei Tanács: A kritikus technológiákba való beruházásokra várunk projektötleteket a Maros megyei vállalkozóktól
2024. május 01., szerda

Illegális építkezéseket ellenőriz a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség

Engedély nélküli építkezéseket is észlelt Sepsiszentgyörgy területén a helyi rendőrség az elmúlt hetekben. Közleményükben azt is megállapítják: a jelenség nem új keletű.

Illegális építkezéseket ellenőriz a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség
2024. április 30., kedd

Nem tágít Nyikómalomfalváról a medve

Nagyvad jelenlétét észlelték a Farkaslaka községi Nyikómalomfalván kedden este. Az elmúlt egy hétben a környékbeli juhtanyán ólálkodott a medve, és egy lakóházba is megpróbált betörni.

Nem tágít Nyikómalomfalváról a medve
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!