
Romantikus idők járnak a színészekre manapság, a szó pozitív és negatív értelmében egyaránt, hiszen a mai válságos idők nem kedveznek a kényelmes művészéletnek. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen ennek dacára már a következő színészgenerációt keresik.
2010. július 10., 19:502010. július 10., 19:50
2010. július 11., 15:072010. július 11., 15:07
Az alapképzéssel végzett színésztanoncokat bár már nem látjuk a színpadon, még nem mentek vakációra: hétvégén még jócskán vizsgalázban égtek, s próbálták bizonyítani, hogy méltóak a világot jelentő deszkákra.
„Nehéz pillanatok ezek a mi életünkben, útnak engedni egy művésztársaságot és közben újakat felvenni, mindig rengeteg kérdőjelt vet fel. Most végez az első mesterképzős évfolyamunk, amelynek diákjai már ötéves színháztudományi képzést kaptak. Érdekes kísérlet volt, és azt hiszem, hogy az egyetemünknek sikerült megvalósítani azt, amit úgy hívnak, hogy Bolognai rendszer” – mondja a marosvásárhelyi színitanoda rektora, Gáspárik Attila, aki szerint a mai nagyon rossz politikai és gazdasági konstelláció nem kedvez a művészéletnek.
„A mostani végzősöknek jóval kevesebb lehetőségük van, mint mondjuk öt–tíz évvel ezelőtt. De úgy gondolom, hogy amikor a lehetőségek fogynak, nő a kreativitás, s az ember újabbnál újabb dolgokat fog kitalálni. A hallgatók már felvetették, hogy adjunk másfajta képzést is, kicsi médiát, kicsi televíziót, kicsi rádiót, hogy több lehetőségük legyen elhelyezkedni, s ezt a tanácsot a jövőben megfogadjuk majd” – teszi hozzá a rektor.
Kicsi ez, kicsi az – a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen valahogy így állították össze az idei felvételit. Alapképzésben a múlt évhez hasonlóan színházművészeti, mozgásművészeti, látványtervező és zenetanár szakot indítanak, de emellett idén rendezői szakra is keresnek jelentkezőket. Az utóbbira ugyanis csupán minden harmadik évben hirdetnek helyeket, hogy ne árasszák el a munkaerőpiacot rendezőkkel, akik aztán nem tudnak elhelyezkedni.
Mesterképzésen a színművészet, rendezői és taetrológia szakokra hirdetnek felvételit, valamint ismét indítják a Beszéd és nyelvezet az előadásművészetben elnevezésű képzést. Iratkozni július 12-étől lehet, a különböző szakokon ingyenes felvételi felkészítőt is tartanak az egyetemen, amelynek részleteiről a www.szini.ro honlapon lehet tájékozódni.
Bekukucskáltunk a színitanoda épületébe és még egy záróvizsgába is. Nézze meg videónkat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemről!
A rosszindulatú csontrákban szenvedő gernyeszegi hatodikos fiúért sokan összefogtak az év elején, azóta számos kemoterápián túl van, két hete pedig megműtötték Bukarestben: a daganatos csontrészt műcsonttal pótolták, így nem vesztette el a lábát.
A Bözödújfalusi-víztározó, vagy röviden Bözödi-tó ma már nem csak egy emlékhely, amelynek mélyében egykor egy falu élte mindennapjait, hanem nyaranta a turisták számára is megelevenedik a tó. Sőt, van egy hely, amit az odalátogatók sosem hagynak ki.
Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.
Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.
Munkát keres Balogh Dániel, aki idén végzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumban. A Down-szindrómával élő fiatal története az elfogadásról, az iskolai évekről és a továbblépés nehézségeiről is szól.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elutasítja a Sylevy Cleaning cég követeléseit, amelyek szerinte jogalap nélküliek. A köztisztasági szolgáltatás továbbra is zavartalanul folytatódik, mivel ez az önkormányzat törvényben előírt kötelezettsége.
Gazdasági melléképületek gyulladtak ki Mezősályi községben szombat délelőtt. A nagysármási tűzoltókat riasztották tűzhöz, amelynek eloltásán szombat délben még dolgoztak a tűzoltók.
Különleges mentőakcióban vett részt két Maros megyei tűzoltó pénteken: egy kétéves kisfiú kezét kellett kiszabadítaniuk egy húsdarálógépből. A nagy odafigyelést igénylő műveletet a sürgősségi osztályon kellett elvégezniük.
Teljes útlezárás van a Maros megyei Lukafalván áthaladó országúton, mert egy dinnyével megrakott teherautó felborult és kettétört egy villanyoszlopot is.
Összesen 75 ezer lejre lejre büntettek két magánszemélyt Marosvásárhelyen, miután kiderült, hogy közterületre hordtak építkezésből származó hulladékot, ruhákat és más szemetet.
szóljon hozzá!