Színes kukák a közintézményekben

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Egy e hónap elején megjelent törvény (2010/132) értelmében a közintézmények, valamint minden olyan intézmény, amelyben az állam fő részvényes, köteles a szelektív hulladékgyűjtés bevezetésére. A törvény, amely polgármesteri hivatalokat, iskolákat, igazgatóságokat kötelez a közeljövőben nagyszámú kukavásárlásra, augusztus 5-től lép életbe.

Daczó Katalin

2010. július 14., 15:462010. július 14., 15:46

2010. július 14., 17:292010. július 14., 17:29

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Kék színű a papírnak és kartonnak, sárga a fémnek és a műanyagnak, fehér vagy zöld kuka (esetleg mindkettő) a fehér, illetőleg a színes üvegnek – ez az előírás, és ennek megfelelően színes szemeteseket kell elhelyezni hamarosan minden közintézmény valamennyi irodájába, sőt a folyosókon és az ügyfélfogadásra szolgáló helyiségekben is – tájékoztatott Abos Sándor, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség illetékese.

Amint elmondta, emellett a törvény előírja, hogy minden szóban forgó intézmény köteles kinevezni egy személyt, aki kidolgozza az intézkedési tervet és követi annak betartását. Egyes intézmények ezt a felelősséget átruházhatják egy szakirányú vállalatra. Ugyanakkor az intézmények kötelesek szerződést kötni szakcégekkel a hulladék szelektív elszállítására, nyilvántartást vezetni, valamint havi jelentést küldeni az országos környezetvédelmi ügynökséghez az elszállított hulladékról. Az előírások betartásnak ellenőrzése a környezetvédelmi őrség hatásköre, a be nem tartásért 500 lejtől 10 ezer lejig róható ki büntetés.

Abos Sándor szerint a törvény életbe ültetése minden valószínűség szerint gondokat okoz majd az intézményeknek: a kukák pénzbe kerülnek, ki kell jelölni egy raktárt, ahol tárolható a hulladék, ugyanis lehetetlen napirenden elszállítani, és fel kell készíteni az alkalmazottakat.

Az illetékesek szerint a törvény életbe lépése hosszú távon hozzájárul a szelektív hulladékgyűjtés tudatosításához, a köztisztviselők, alkalmazottak és közvetve az állampolgárok neveléséhez, valamint az újrahasznosítás és hulladékértékesítés növekedéséhez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: ekkora támogatás jár elektromos autó vásárlása esetén

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: ekkora támogatás jár elektromos autó vásárlása esetén
2025. augusztus 22., péntek

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában
2025. augusztus 22., péntek

Nem elhanyagolható erősségű földrengés volt péntek délután Târgu Jiutól alig 16 kilométerre

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.

Nem elhanyagolható erősségű földrengés volt péntek délután Târgu Jiutól alig 16 kilométerre
2025. augusztus 22., péntek

Szinte az összes tanár marad ugyanabban az iskolában az óraszámok növelése után is

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.

Szinte az összes tanár marad ugyanabban az iskolában az óraszámok növelése után is
2025. augusztus 22., péntek

Árvízkészültség mindhárom székelyföldi megye folyóin

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő területére.

Árvízkészültség mindhárom székelyföldi megye folyóin
2025. augusztus 22., péntek

Székelyföldet különösen érinti az egész országban várható zivataros időjárás

Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Székelyföldet különösen érinti az egész országban várható zivataros időjárás
2025. augusztus 22., péntek

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag

Ilie Bolojan szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő csomagért.

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag
2025. augusztus 22., péntek

Új megalátványosság a barcarozsnyói dinóparkban – videóval

Délkelet-Európa legnagyobb animatronikus dinoszauruszaként hirdeti új attrakcióját a barcarozsnyói dinópark. Egy jura kori Brachiosaurusról van szó.

Új megalátványosság a barcarozsnyói dinóparkban – videóval
2025. augusztus 22., péntek

Kiengedték Horațiu Potra zsoldosait

Az ügyészek kérésére a legfelsőbb bíróság csütörtökön elrendelte Horațiu Potra fogdában vagy házi őrizetben lévő zsoldosainak a szabadlábra helyezését.

Kiengedték Horațiu Potra zsoldosait
Kiengedték Horațiu Potra zsoldosait
2025. augusztus 22., péntek

Kiengedték Horațiu Potra zsoldosait

2025. augusztus 22., péntek

Tied lehet Székelyudvarhely egyik legvidámabb helye, a Park Hjump!

Eladó Székelyudvarhely egyik legvidámabb helye, a Park Hjump trambulinpark!

Tied lehet Székelyudvarhely egyik legvidámabb helye, a Park Hjump!