
Fotó: Korpos Attila
Az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan idén is egyházi áldással indult és zárult a motorkerékpáros szezon Hargita megyében. A vasárnapi, utolsó guruláson nemcsak a térségből, hanem más megyékből is érkeztek, méltóképp búcsút venni a sikeres kétkerekezéstől idénre.
2021. október 10., 20:442021. október 10., 20:44
A hideg időjárási körülmények ellenére több mint száz motorkerékpár és még annál is több motoros gyűlt össze vasárnap délelőtt Hargitafürdőn. A motorosok évadzáró szentmiséjét az üdülőtelep Szent István templomában tartották, amelyet Bátor Botond – sokak által csak a motorkerékpálos atyaként ismert, a magyar alapítású Pálos Szerzetesrend tagja – mutatott be.
Az istentiszteletet követően a kétkerekű járművek nem a korábbi helyszínen, a Tolvajos-tetőn, hanem az Úz Bence Menedékház előtti parkolóban sorakoztak fel, a motorok hangja pedig számtalan helybélit is a környékre csalt. A szezon zárásaként László Rezső csíkcsicsói plébános az evangéliumból kiragadott részletekkel példázódott.
– fogalmazott a plébános, aki kiemelte és megköszönte a motoros közösségek összefogó erejét is egy-egy jószándékú cél, adományozás elérésének érdekében.
Fotó: Korpos Attila
Ezután Botond atya olvasta fel a könyörgéseket, megköszönve Szent Kristófnak, az utazók és az úton levők védőszentjének közbenjárását az év során. A két egyházi elöljáró végig járva a parkolót megáldott minden kerékpárt és tulajdonosaikat, a magyar és a székely himnuszok eléneklését követően pedig az üdülőtelepen tett tiszteletkörrel ért véget a motorkerékpáros szezonzáró ünnepség.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!