Szerdán döntenek az Urmánczy ügyben

Viszonylag nyugodt körülmények között zajlott kedden a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület pere – a bírói döntést szerdán két órára várják.

Csibi Márti

2010. május 26., 08:462010. május 26., 08:46

Galéria
Kedden Kincses Előd ügyvéd védelme alatt zajlott a beperelt Dr. Urmánczy Nándor Egyesület tárgyalása, adta tudtunkra Czirják Károly elnök. „Az ügyvéd húsz perces érvelését és védőbeszédét követően úgy tűnt, hogy a felperesek már nem is követelik az egyesület felbontását, hanem csupán a  névváltoztatást kérik, valamint kitartanak amellett, hogy a statútumból vegyük ki az önrendelkezés szót” – nyilatkozta Czirják.

Ilie Şandru pedig nyilvánosan bocsánatot kért a történelmi vádak miatt, melyek most már bebizonyosodtak számukra is, h6gy valótlanok voltak. A bíróság döntését szerdán két órakor közli a bírónő.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak

A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. augusztus 21., csütörtök

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői
2025. augusztus 21., csütörtök

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium

A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium
2025. augusztus 21., csütörtök

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál

Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál
2025. augusztus 21., csütörtök

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő
2025. augusztus 21., csütörtök

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen

Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen
2025. augusztus 21., csütörtök

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok

Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok
2025. augusztus 21., csütörtök

Jól hangzik: vonattal Sepsiszentgyörgyről a brassói repülőtérre

Aláírták a szerződést brassói helyiérdekű vasút megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozására. A beruházással a háromszékiek is jól járnak, hiszen Sepsiszentgyörgyről vonattal is elérhető lesz a brassói-vidombáki repülőtér.

Jól hangzik: vonattal Sepsiszentgyörgyről a brassói repülőtérre