
Fotó: Bakó Zoltán
A 2017-es év Szent László emlékév, amikor az 1077-1095 között uralkodó magyar király trónra lépése 940 éves, szentté avatása 825 éves évfordulóját ünnepeljük. A Marosvásárhelyi Örmény-magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) ebből az alkalomból tartott megemlékezést.
2017. június 15., 16:462017. június 15., 16:46
A vetítettképes előadáson Szász Ávéd Rózsa, az egyesület előadója a nagy király élettörténetét, csatáit, a vele kapcsolatos legendákat, valamint az Erdély-szerte fellelhető Szent László-emlékeket vette számba.
Talán kevesen tudják, hogy Szent László életének egyik jelentős eseménye a közelben zajlott. A cserhalmi ütközetről van szó, amelynek helyszíne alig 75 kilométerre esik Marosvásárhelytől. A Beszterce megyei Kerlés a Sajó bal partján, Besztercétől alig 24 kilométerre fekszik, Szászlekence község része. A határában fekvő Cserhalom nevű hegyen vívták a cserhalmi csatát, amelyben Salamon magyar király valamint Géza és László (a későbbi Szent László király) hercegek elsöprő győzelmet arattak Ozul kun seregei fölött. Ehhez az ütközethez kapcsolódik a Szent László és a kun vitéz összecsapásának – sok erdélyi templomban freskóin megörökített – legendája, amikor is a király legyőzi a kun vitézt és megmenti az elrablott leányt.
Fotó: Bakó Zoltán
Cserhalmon 1992-ben, László király szentté avatásának nyolcszázadik évfordulója alkalmából a csíksomlyói ferencesek állítottak emlékkeresztet, majd 1998-ban – a csata 930. évfordulóján – közel tíz méter magas emlékművet avattak fel.
Nagyváradon, a László által épített székesegyházba temették el, a templom előtt álló aranyazottnak tűnő lovasszobra (a Kolozsvári testvérek alkotása az 1390-es évből) villámcsapás áldozata lett. Állítólag a törökök pusztították el a többi királyszoborral együtt 1660-ban. Más vélekedések szerint villámcsapás pusztította el. A legutóbbi kutatások azt mutatják, hogy a szobor anyaga egy olyan ötvözet volt, amit akkor csak az örmény ötvösök ismertek. A királyfreskókon szembetűnő László öltözete, ami az akkor európai lovagvilágtól eltérően, egyszerű ázsiai lovasok viseletével – az örményekével is – mutat hasonlóságot. Még egy közös vonás: a lóról való hátrafelé íjazás. Mindkét népnél, magyarnál és örménynél is, jellemző volt ez a harcmodor.
Fotó: Bakó Zoltán
Az előadás végén Szász Ávéd Rózsa Szent László emlékérmet adományozott a házigazda Jeremiás Lászlónak a kitartó és folyamatos támogatásért, amelyet a vásárhelyi magyarörmény közösség és a történelmi események ébren tartása terén tanúsított.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
szóljon hozzá!