II. András magyar király és Merániai Gertrúd lánya nem sokáig élvezhette a királyi udvar életét – emlékeztetett a nap szentjének életútjára Tamás Barna plébános, majd felidézte a királylány életének további alakulását. A kor szokása szerint a négyéves Erzsébetet bőséges hozománnyal ellátva kísérték el thüringiai kérője wartburgi várába. Hamarosan belopta magát a német szívekbe.

Húsz éves volt, amikor férje egy keresztes háborúba indult, és útközben járvány áldozata lett. Erzsébet bánata igen nagy volt, melyet fokozott wartburgi családjának rosszindulata is. Gyermekeivel Marburgba költözött, s ezentúl egészen a betegeknek és a nyomorultaknak szentelte mindenét.

1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta a még meglévő holmiját, s vigasztalta a mellette lévő nővéreket. November 17-én, 24 évesen meghalt. Marburgban temették el, s már négy évvel halála után szentek sorába emelték.

Tamás Barna plébános kiemelte azokat a tulajdonságait, amelyek a feleségek, édesanyák példaképévé, a mindenkori szeretetszolgálat védasszonyává, és az evangéliumi egyetemes szeretet megtestesítőjévé avatták.

A legendájából ismert, a szegényeknek szánt kenyerek rózsává válásának csodájának jelképei az Erzsébet-napi liturgia során a rászoruló és szenvedő szegények megsegítésének szimbólumai.

Az Erzsébet-napi rózsák azokra a csodákra emlékeztetnek, melyeket Szent Erzsébet életében Isten tett. Áldást kértek Szent Erzsébet mai társaira, az asszonyokra, akik betöltik hivatásukat: mint feleségek, édesanyák, nagymamák, lányok; mindazokra, akik társak Isten országának építésében, e világ emberségesebbé tételében.

Az imádság szólt az ifjakért, továbbá az embertársi szeretetből fakadó jótetteinkért, a szegényekért érzett felelősségünkből születő jó cselekedeteinkért, és azért, hogy azok váljanak „jó illatú áldozattá” Isten előtt. Ároni áldással és a megáldott rózsák szálankénti odaajándékozásával ért véget a Szent Erzsébet-napi liturgia.