
Mákszem Hunor
Fotó: Gábos Albin
Mátyás király korabeli hangulatot is varázsolnak a hétvégi csíkszenttamási Szent Anna-napokon, lesz korabeli fegyverbemutató, harcászati eszközöket lehet kipróbálni. A község ünnepére nagyszámú küldöttség érkezik a tíz éve testvértelepüléssé választott Gyenesdiásról.
2018. július 27., 10:492018. július 27., 10:49
Mint Mákszem Hunor, Csíkszenttamás alpolgármestere ismertette, tizenötödik alkalommal tartják meg a hétvégén a Szent Anna-napokat, amelyre Gyenesdiásról mintegy száz személy érkezik. Így
Emellett ugyanakkor nem marad el a már hagyományosnak számító minifoci-bajnokság sem, ez a falunapok nyitóeseménye – szombaton reggel kilenc órakor kezdődik –, amelyre csak helyi csapatok jelentkezését várják. A focipálya mellett szombaton 10 órától egész napos hokitoborzót tart a Felcsík SK és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia.
Fotó: Gábos Albin
Azok, akik nem a sport, hanem inkább a kultúra kedvelői, a Hővíz parkban bekapcsolódhatnak a Mátyás király emlékév okán szervezett programokba. 12 órától a Talentum Alapítvány foglalkozásai révén
Két órától pedig az Aranygriff Rend tagjai korabeli fegyverbemutatót tartanak, meg lehet tekinteni,
Este nyolc órától a helyi Ágoston Edina énekel, majd retró bulival zárul a nap.
Fotó: Gábos Albin
Vasárnap reggel a helyi ifjúsági fúvószenekar hét órakor zenés ébresztőt fúj a faluban, a tervek szerint
18 órától a parkban Gyenesdiás és Csíkszenttamás polgármestere mond ünnepi beszédet, illetve megerősítik a tíz éves testvértelepülési kapcsolatukat. Utánuk a helyi ifjúsági fúvószenekar ad koncertet, majd a Gyenesdiási Néptánccsoport és Népdalkör, illetve a Csonkatorony Néptáncegyüttes és gyermek tánccsoport előadása következik. 21 órától pedig Slágerebbje koncert lesz hallható – részletezte a programpontokat az alpolgármester. Kedves Róbert polgármester hozzátette,
a szükséges anyagiakat pedig Hargita Megye Tanácsa, a Terkő Közbirtokosság, a Communitas Alapítvány és helyi vállalkozók hozzájárulásával tudták biztosítani.
A falunapi programokat és a vásárolt népviseleteket is bemutatták a sajtótájékoztatón
Fotó: Gábos Albin
Bővül a néptánccsoport ruhatára
A sajtótájékoztatón továbbá arra is kitértek, hogy másfél éve újraszervezték a Csonkatorony néptáncegyüttest – felnőtt és gyermek csoportot is indítva –, ezt segítendő pedig kultúrigazgatót neveztek meg, és felkértek egy néptáncoktatót is a közreműködésre. Amellett hogy a helyi közbirtokosság és önkormányzat lehetőségeihez képest segíti a táncos fiatalokat, a különböző népviseletek beszerzéséhez korábban pályázatot nyújtottak be a magyarországi Csoóri Sándor Alaphoz és Hargita Megye Tanácsához is. Mindkettőt pozitívan bírálták el, így a Csoóri Sándor Alaptól kapott 1,4 millió forint (közel 20 ezer lej) és a táncosok hozzájárulása révén mostanra már beszereztek 10-10 pár női és férfi kemény szárú csizmát, valamint 10 női mezőségi viseletet és 10 mezőségi mellényt a férfiaknak. A megyei önkormányzattól kapott ötezer lejes támogatáshoz önrészt is biztosít az önkormányzat, hogy minél több pár szenttamási viseletet varrassanak belőle. Ezek rövidesen készülnek el és kapják meg a táncosok – tájékoztattak az illetékesek. Akiktől azt is megtudtuk, hogy a felnőtt tánccsoportban 10 pár 20-60 év közötti helybéli táncol rendszeresen.
Őrizetbe vett két férfit a rendőrség, miután egy 68 éves férfi otthonából pénzt és telefont, az udvarról pedig egy személyautót tulajdonítottak el – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter csütörtöki bejelentése szerint Románia az azonnali törlesztésnél kedvezőbb megoldást keres a Pfizerrel szembeni 680 millió eurós tartozás kifizetésére, hogy kímélje a költségvetést.
Elfogadta a Parlament azt a törvénytervezetet, amely jelentősen szigorítja a kiskorúakkal szembeni bántalmazás miatt kiszabható büntetéseket, ezzel is erősítve a gyermekek védelmét – olvasható az RMDSZ honlapján.
Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében szerdától. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.
A diákok idegen nyelvi készségeinek felmérésével folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza csütörtökön
Földrengés volt Vrancea megyében csütörtökre virradóra. A Richter-skála szerinti 3,6-os erősségű fölmozgás 1 óra 58 perckor történt.
Több mint 3500 bíró tiltakozik az igazságszolgáltatás politikai alárendelésének kísérlete ellen – tájékoztatott szerdán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege.
A bérreformot nem a közalkalmazottak ellenében, hanem velük együtt kell megvalósítani, és elengedhetetlen az érveken és megoldási javaslatokon alapuló párbeszéd – közölte szerdán a Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
szóljon hozzá!