
Fotó: presidency.ro
Az RMDSZ készen áll megszavazni egy kormányt, ha azt a két másik nagy párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor csütörtökön.
2026. szeptember 17., 13:272026. szeptember 17., 13:27
A Cotroceni-palotában folytatott egyeztetést követően a szövetségi elnök rámutatott, egyelőre nem tudni, hogy ki lenne a miniszterelnök, és azt sem, hogy politikai, technokrata vagy minisztériumi szakemberekből álló kormányról lenne-e szó.
– szögezte le.
Hozzátette, az eddigi nyilatkozatokból az derül ki, hogy egy politikai kormánynak – függetlenül attól, hogy Sorin Grindeanu vagy Siegfried Mureșan körül alakulna-e meg – nem lenne meg a többsége a másik oldal támogatása nélkül.
„Így marad lehetőségként egy minisztériumi szakemberekből álló kormány is. Ez a mi elképzelésünk szerint olyanokból állna, akik az elmúlt évtizedekben minisztériumokban dolgoztak, különböző politikai szereplőkkel működtek együtt, ismerik a szakterületüket, és van tekintélyük és tapasztalatuk.
– idézi az RMDSZ elnökét az Agerpres.
Kelemen szerint ugyanakkor a miniszterelnök-jelölt személyéről nem beszéltek a csütörtöki egyeztetésen.
A szövetségi elnök azt is hangsúlyozta, hogy a PSD támogatása nélkül nincs meg a kormány beiktatásához szükséges parlamenti többség. Számításai szerint
Kelemen Hunor szerint arra kell törekedni, hogy a parlament szavazzon bizalmat az új kormánynak, ellenkező esetben ugyanis teljesülhetnek az előre hozott választások feltételei. Az előre hozott választás alkotmányos, törvényes és demokratikus megoldás, de nem szabad elsődleges opciónak lennie – nyomatékosította a szövetségi elnök.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
1 hozzászólás