Fotó: Ősök Napja
Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye idén is Bugacon lel otthonra augusztus 16. és 18. között. A világ legnagyobb jurtája mellett, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja az érdeklődőket.
2019. augusztus 10., 09:262019. augusztus 10., 09:26
Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, az V. Ősök Napja fővédnöke a programokról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta:
Mint mondta, a magyar őstörténetnek nemcsak múltja, hanem jelene és jövője van, amelyet elsősorban a tudományos kutatómunkával lehet a jövő nemzedék számára megőrizni.
– jelentette ki.
Fotó: Ősök Napja
Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke elmondta: újdonság az idei rendezvényen a nomád felvonulás, amelyen
A rendezvényen már megszokottá vált előadások, íjászbemutatók, foglalkozások mellett, idén egy valódi kuriózumot tartogatnak a szervezők, amely kiemelt fontossággal bír az erdélyi látogatók számára, mivel a nemrégiben, Erdélyben felfedezett hun lovas maradványait most először tárják a nagyközönség elé. Kérdésünkre Biró András Zsolt elmondta, hogy
További érdekessége a rendezvénynek, hogy a megtalált hun előkelőség koponyájáról vett minta alapján, szakértől egy kiváló csoportja teljes arcrekonstrukció végzett, ezáltal elevenítve meg ősünket.
Fotó: Ősök Napja
Varga Zoltán programigazgató elmondta: az erdélyi magyarok saját ősükkel tudnak szembenézni, ha kilátogatnak Bugacra, az Ősök Napjára, valamint megjegyezte: a Maros megyei múzeum munkatársai által megtalált lovas hun temetkezés valódi maradványaiból végzett genetikai vizsgálatok igazolják a magyarok keleti származását.
A háromnapos eseményen magyar és külföldi előadók különféle természettudományi és régészeti témákban, a magyar őstörténettel kapcsolatban tartanak előadásokat. A színpadon változatos zenei programokat kínálnak: népzene és néptánc előadások mellett több tucat koncert is színesítik a programkínálatot.
Szabó László, Bugac polgármestere kiemelte, hogy évről évre egyre bővül azoknak a látogatóknak a száma, akik azonosulni tudnak az ősök kultúrájával és ellátogatnak az eseménynek otthont adó három ezer fős településre, Bugacra.
Részletes műsorkivonat és további információk az osoknapja.hu vagy az Ősök Napja Facebook-oldalon található. A rendezvényre egyébként díjtalan a belépés.
(X)
Ha egy tanár végleges kinevezést kap egy iskolában, akkor az első tanévben nem helyezhető el onnan, ott marad egy évig – idézte Ligia Deca oktatásügyi miniszter nyilatkozatát az Edupedu.ro oktatási szakportál.
Arad megye két fő határátkelőhelye - a nagylaki országúti és az autópálya-határátkelő – a belépő és kilépő oldalon egyaránt nagyon zsúfolt hétfőn, a várakozás a határellenőrzésre akár egy órát is tarthat – közölték a határrendészet képviselői.
Joe Biden visszalép az elnökjelöltségtől – az elnök a közösségi médiában közzétett közleményben jelentette be szándékát vasárnap.
Az Európai Unió országaiban élő csaknem 20 millió gyermek volt kitéve tavaly a szegénység és társadalmi kirekesztés kockázatának; az uniós tagországok közül Romániában volt a legmagasabb az arányuk – derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból.
Fokozott légköri instabilitásra vonatkozó elsőfokú (sárga) riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország tíz megyéjére. Emellett Újabb kánikulára figyelmeztető riasztásokat adtak ki pénteken a meteorológusok.
A kormány folytatná a Bukarest-Duna-csatorna építését, december végéig aktualizálják a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter egy parlamenti interpellációra válaszolva.
Újraválasztotta az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki tisztségébe.
Kiutasították csütörtökön az Európai Parlament (EP) ülésterméből Diana-Iovanovici Şoşoacă román európai parlamenti képviselőt – jelentette az Agerpres különtudósítója, Tudor Martalogu.
Augusztusban újabb 250 lejt töltenek fel az alapélelmiszerek és meleg étel vásárlására fordítható szociális kártyákra – közölte a csütörtöki kormányülés elején a miniszterelnök.
Borzalmas vízhiányról beszélt Claudio Guarnieri, a szicíliai Agrigento térségének vízszolgáltatási felelőse a héten, hangoztatva, hogy az utóbbi ötven év legsúlyosabb szárazsága elriasztja a turistákat.