Szembenézhetünk Őseinkkel

•  Fotó: Ősök Napja

Fotó: Ősök Napja

Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye idén is Bugacon lel otthonra augusztus 16. és 18. között. A világ legnagyobb jurtája mellett, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja az érdeklődőket.

2019. augusztus 10., 09:262019. augusztus 10., 09:26

Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, az V. Ősök Napja fővédnöke a programokról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta:

immár ötödik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepét, amellyel a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állítanak emléket.

Mint mondta, a magyar őstörténetnek nemcsak múltja, hanem jelene és jövője van, amelyet elsősorban a tudományos kutatómunkával lehet a jövő nemzedék számára megőrizni.

Idézet
A fiatal nemzedék vegye újra szemügyre a korábbi kutatásokat, felfedezéseket, ellentmondásokat, feszültségeket és rendezze végre közös dolgainkat

– jelentette ki.

•  Fotó: Ősök Napja Galéria

Fotó: Ősök Napja

Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke elmondta: újdonság az idei rendezvényen a nomád felvonulás, amelyen

több száz résztvevő lovakkal, tevékkel, bivalyokkal, szekerekkel, korhűen idézi meg a magyarok Kárpát-medencei bejövetelét.

A rendezvényen már megszokottá vált előadások, íjászbemutatók, foglalkozások mellett, idén egy valódi kuriózumot tartogatnak a szervezők, amely kiemelt fontossággal bír az erdélyi látogatók számára, mivel a nemrégiben, Erdélyben felfedezett hun lovas maradványait most először tárják a nagyközönség elé. Kérdésünkre Biró András Zsolt elmondta, hogy

az Attila sátrában helyet kapó hun előkelőség földi maradványai, egy úgynevezett rekonstruált sírban lesznek megtekinthetőek.

További érdekessége a rendezvénynek, hogy a megtalált hun előkelőség koponyájáról vett minta alapján, szakértől egy kiváló csoportja teljes arcrekonstrukció végzett, ezáltal elevenítve meg ősünket.

•  Fotó: Ősök Napja Galéria

Fotó: Ősök Napja

Varga Zoltán programigazgató elmondta: az erdélyi magyarok saját ősükkel tudnak szembenézni, ha kilátogatnak Bugacra, az Ősök Napjára, valamint megjegyezte: a Maros megyei múzeum munkatársai által megtalált lovas hun temetkezés valódi maradványaiból végzett genetikai vizsgálatok igazolják a magyarok keleti származását.

Az Erdélyből indulóknak továbbá azt üzenik a szervezők, hogy ne csak egy napra látogassanak ki, mivel kemping várja a messziről érkezőket, ahol XXI. századi körülményeket biztosítanak, ezzel is megteremtve a felhőtlen kikapcsolódás lehetőségét.

A háromnapos eseményen magyar és külföldi előadók különféle természettudományi és régészeti témákban, a magyar őstörténettel kapcsolatban tartanak előadásokat. A színpadon változatos zenei programokat kínálnak: népzene és néptánc előadások mellett több tucat koncert is színesítik a programkínálatot.

A rendezvény az ősökre való megemlékezéssel, a szertűzzel ér véget, amikor a magyar ősvallás felelevenítői, tucatnyi táltos-dobos kíséretében megszólaltatják a világ legnagyobb sámándobját.

Szabó László, Bugac polgármestere kiemelte, hogy évről évre egyre bővül azoknak a látogatóknak a száma, akik azonosulni tudnak az ősök kultúrájával és ellátogatnak az eseménynek otthont adó három ezer fős településre, Bugacra.

Részletes műsorkivonat és további információk az osoknapja.hu vagy az Ősök Napja Facebook-oldalon található. A rendezvényre egyébként díjtalan a belépés.

(X)

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Több mint 30 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a háború kitörése óta

Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.

Több mint 30 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a háború kitörése óta
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól
2026. február 23., hétfő

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál

Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál
2026. február 19., csütörtök

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi

Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét

Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét
2026. február 16., hétfő

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány

Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány
2026. február 14., szombat

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz

A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz
Hirdetés
2026. február 13., péntek

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban

George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban
2026. február 09., hétfő

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz
2026. február 09., hétfő

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban

Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban
Hirdetés