
Archív
Fotó: Barabás Ákos
Elkezdődtek az előkészületek: a térség, a régió legrangosabb gazdasági rendezvényét, a székelyudvarhelyi Őszi Vásárt idén október első hétvégéjén tartják, a kiállítók jelentkezését viszont már most várják a szervezők.
2018. augusztus 09., 17:362018. augusztus 09., 17:36
2018. augusztus 10., 11:442018. augusztus 10., 11:44
Tavaly, a 25. Őszi Vásár minden tekintetben emlékezetes év volt, hiszen nemcsak a látogatók, de a kiállítók száma is meghaladta a korábbi évekét. Az évről évre mintegy húszezer látogatót bevonzó rendezvénysorozat széleskörű közönséget kíván megszólítani idén is. A városi sportcsarnokban tartandó nemzetközi kiállítás és vásár mellett ezúttal is lesz Autó Expó, szabadtéri borfesztivál, üzleti konferencia (amely ezúttal a Hargita Business Centerrel partnerségben valósul meg), Székely Termékek Fesztiválja, illetve számos szabadtéri rendezvény (gasztro- és szabadtéri programok, koncertek, gyermekfoglalkozások). A szervezők ugyanakkor idén még több nyereménnyel várják a sportcsarnoka és környékére, illetve a minifocipályára betérőket.
A nemzetközi vásár alkalmából évente közel 150 kiállító mutatja be termékeit. A vásárral egybekötött kiállítás gazdasági sikereit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt években magyarországi kiállítók is részt vettek a rendezvényen. A visszajelzések meg az eddigi tapasztalatok szerint az anyaországi cégek számára rendkívüli jelentőséggel bír, hogy Székelyföld legjelentősebb gazdasági eseményén bemutatkozhassanak, ismertté tegyék termékeiket, szolgáltatásaikat.
A Székelyudvarhelyi Őszi Vásár tematikája a térség gazdasági értékeihez igazodik, így tehát az alábbi iparágakból jelentkeznek kiállítók: textilipar, mezőgazdaság és élelmiszeripar, építő- és építőanyagipar, gépipar, technika, márkaképviseletek az autókereskedelem területéről, szabadidő, utazás, kézművesség és különböző szolgáltatások területéről. A jelentkezés első felvonását már megnyitották:
Érdemes időben helyet foglalni, ugyanis tavaly is túljelentkezés volt a kiállítófelületekre. A részvételi szándékot az oszivasar@oszivasar.ro címen vagy a 0745-451 738-ös telefonszámon lehet jelezni.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!