Hirdetés
Hirdetés

Székelyföldről is indulnak buszok a bukaresti magyarnyelv-ellenes tüntetésre

Kultúrák, nyelvek találkozása. Elkerülhető a konfliktus? Képünk illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos

Kultúrák, nyelvek találkozása. Elkerülhető a konfliktus? Képünk illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

A szervezők szerint több száz román vonul július 29-én Bukarestbe, hogy a közigazgatási kerettörvény ellen tüntessen. A tiltakozók azzal riogatnak, hogy a jogszabály révén hivatalos státust nyer a magyar nyelv Romániában. A fővárosi önkormányzat által jóváhagyott demonstrációra Hargita megyéből Gyergyószentmiklósról és Csíkszeredából indulnak buszok, Kovászna megyéből pedig a környező falvakat is érintve Bodzafordulóról, Kovásznáról és Sepsiszentgyörgyről.

Bíró Blanka

2018. július 24., 22:122018. július 24., 22:12

A szervezők azt közölték, hogy az ország minden részéből érkeznek majd támogatók megvédeni a „Románia szívében élő román testvéreiket”, szerintük ugyanis ha hivatalos rangra emelik a magyar nyelvet, és csorbítják a prefektusok hatáskörét,

etnikai enklávé alakulhat ki a többségében magyarok lakta régióban, ami veszélyezteti az itt élő románok megmaradását.

A tüntetők küldöttségét Klaus Johannis államfő is fogadja, őt arra kérik, ne hirdesse ki a közigazgatási törvénykönyvet.

korábban írtuk

Tüntetni készülnek a székelyföldi románok, hogy a román maradjon az állam egyetlen hivatalos nyelve
Tüntetni készülnek a székelyföldi románok, hogy a román maradjon az állam egyetlen hivatalos nyelve

Arra kéri Klaus Johannis államfőt a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fóruma, hogy ne hirdesse ki a nemrég elfogadott közigazgatási törvénykönyvet.

„Mindenkinek joga van anyanyelvén kommunikálni a hatóságokkal, még a prefektúrával is” – szögezte le ennek kapcsán szerdán Benkő Erika. A sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es parlamenti képviselő emlékeztette a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fórumát, az ország nemzetközi vállalásokat tett arra vonatkozóan, hogy biztosítja a nyelvi jogokat a nemzeti közösségek számára. Benkő Erika bántónak és megengedhetetlennek nevezte, hogy vannak, akik korlátoznák az erdélyi magyarság alapvető jogait.

Hirdetés

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Két autó ütközött – félsávos forgalomkorlátozást kellett bevezetni

Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.

Két autó ütközött – félsávos forgalomkorlátozást kellett bevezetni
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek

Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek
2026. július 26., vasárnap

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét
2026. július 26., vasárnap

Viharok rondíthatnak bele a vasárnapunkba – sárga riasztást adtak ki Maros megyére is

Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.

Viharok rondíthatnak bele a vasárnapunkba – sárga riasztást adtak ki Maros megyére is
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Új nap, újabb lelőtt drón Romániában

Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Új nap, újabb lelőtt drón Romániában
Új nap, újabb lelőtt drón Romániában
2026. július 26., vasárnap

Új nap, újabb lelőtt drón Romániában

2026. július 26., vasárnap

Októberi reggelnek is beillett volna ez a július végi vasárnap

Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.

Októberi reggelnek is beillett volna ez a július végi vasárnap
2026. július 26., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap hajnalban

Buzău és Vrancea megyében is volt egy földrengés vasárnap hajnalban – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Két földrengés is volt vasárnap hajnalban
Két földrengés is volt vasárnap hajnalban
2026. július 26., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap hajnalban

Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról

Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.

Tarr Zoltán Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról
2026. július 26., vasárnap

Ivóvíz nélkül maradt Segesvár és környéke miközben zajlik a középkori fesztivál

A város fő vízvezetékének meghibásodása miatt vasárnap, előreláthatóan este 8 óráig nem lesz ivóvíz Segesváron és a környező településeken.

Ivóvíz nélkül maradt Segesvár és környéke miközben zajlik a középkori fesztivál
2026. július 26., vasárnap

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe

Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe
Hirdetés