
A települések általában figyelmet fordítanak a gólyák biztonságára
Fotó: Tuchiluș Alex
Noha Háromszéken már feltűntek a vándormadarak, a fészkek még üresen állnak. A napokban várhatóan elfoglalják székelyföldi fészkeiket az első gólyák, érkezésüket webkamerákon keresztül élőben is követhetjük.
2025. március 12., 12:102025. március 12., 12:10
Háromszéken több egyedet figyeltek már meg a mezőkön, a Maros megyei Sáromberkén pedig már meg is érkezett az első fészekfoglaló.
Kelemen László, a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület vezetője szerint
Ugyan az elmúlt napokban is láttak gólyát Háromszéken, a Rara Avis Egyesület szerint
Fotó: Pinti Attila
A tavalyi évet megelőzően hat éven keresztül Bikfalvára érkezett az első gólya, 2024-ben viszont Sepsikőröspatakon kaptak lencsevégre egy korai fészekfoglalót március 11-én.
– osztotta meg Kelemen László. Az első csapatot tegnap látta Nyáraspatak közelében, de reménykedik benne, hogy rövidesen hírt adhat az első, hazatérő vándorról, hiszen az emberek is mindig érdeklődéssel figyelik az érkezésüket.
Fotó: Pinti Attila
Zágonban például maradt egy fehér gólya, aki sikeresen átvészelte a telet. „Végigkísértük a télen, de nem kellett beavatkoznunk, nem volt szüksége segítségre még a hidegebb napokon sem.
– magyarázta a Rara Avis elnöke. Az oka az lehet, hogy a telek megenyhültek, kisebb kockázatot jelent számukra, ha itt maradnak.
Fotó: Pinti Attila
Háromszéken mostanra több mint 370 fészek szerepel a nyilvántartásban. Kelemen László szerint Kovászna megyében általában minden településen jól gondját viselik a gólyáknak,
A Milvus Csoport Facebook-oldalán adta hírül a tavasz első napján, hogy elindították a webkamerákat, így élőben lehet követni a sáromberki fészkekbe érkező vándormadarakat. Tavaly március 7-én jelezték, azelőtt március 15-én jelezték az első gólya érkezését.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!