Érsekcsanádon a lányok viselete nemcsak szépségben, hanem értékben is párját ritkította: egy-egy szoknya árából akár szekeret is lehetett venni.
2025. augusztus 29., 20:592025. augusztus 29., 20:59
Az érsekcsanádi népviselet társadalmi, vallási és élethelyzetbeli üzenetet is hordozott – elárulta, ki fiatal, ki asszony, ki katolikus, ki református.
A lányok jellemzően több, akár hat keményített alsószoknyát viseltek, ezért nevezték őket „bőszoknyásoknak”.
A viseletet csak templomba vették fel, a tánchoz és mulatsághoz külön, egyszerűbb öltözet járt.
A népviseletről a Csíkszentkirályi Falunapokon – ahol a kultúrotthonban a helyiek is a díszes-színes öltözékek csodájára jártak – beszélgettünk az alcsíki község testvértelepülésről érkezett, néptáncpedagógusként tevékenykedő Tóth-Mihó Erikával.
A Moldovai Köztársaság „megelőző jellegű, néhány órás” energetikai segítséget kért Romániától, miután péntek este és szombat reggel Oroszország támadást indított Ukrajna energetikai rendszere ellen.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – tájékoztatott szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket, 59 százalékkal kevesebben, mint az előző év első hat hónapjában.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A díjazottak között találjuk Visky András írót, drámaírót is.
Daniel David oktatási miniszter pénteken aláírta az iskolai házi feladatok szabályozását módosító rendeletet.
Ismét hadgyakorlatok zajlanak a sepsiszentgyörgyi Păiș David lőtéren december 8-12 között.
A Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományozott pénteken Sapientia Kolozsvári Karának főtéri épületében Borhy László régészprofesszornak, az MTA rendes tagjának.
szóljon hozzá!