Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Harmincadik alkalommal rendezik meg a Szent Király Szövetségi Találkozót, amelyre a Kárpát-medence több mint húsz, Szent István nevéhez kötődő településéről érkeznek vendégek. Az esemény hagyományőrző, kulturális és ünnepi programokat kínál.
Folytatódott idén a csíkszentkirályi tanuszoda építése, a szerkezetépítés után a tető kialakításán dolgoznak. Idén várhatóan szerkezetkész állapotban lesz az épület, a befejezés jövőre várható, amennyiben folyamatos lesz a finanszírozás.
A kaláka megtartja, élteti és erősíti a közösségeket – vallják a X. Kaszáló Kaláka résztvevői. A háromnapos csíkszentkirályi eseménysorozat szombati programja hajnalban közös kaszálással indult Bakalján, mintegy ötven férfi csatlakozott.
Napkeltekor ismét benépesült a csíkszentkirályi Bakalja: népviseletbe öltözött férfiak vágtak neki a rétnek, hogy a térség egyik legszebb hagyományát, a kaszáló kalákát közösen elevenítsék fel.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Elkezdődött Csíkszentkirályon az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakított ideiglenes körforgalom végleges formájának kialakítása. Pár nap alatt végeznek a munkával, de nem árt figyelni az arra autózóknak.
Régi lőszerelemet emeltek ki és szállítottak el Csíkszentkirályról Hargita megyei tűzoltóság kötelékében dolgozó tűzszerészek. A háborús időkből fennmaradt eszközre a vízhálózat cseréjén dolgozó munkások találtak rá.

Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
Több mint száz gyalogsági töltényt és egy a kilövésükhöz használt eszközt találtak hétfőn délután Csíkszentkirályon – közli a Hargita megyei tűzoltóság.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Páva, aranyfácán, törpe kacsa és még sok kisállat lesz megtekinthető a csíkszentkirályi sportcsarnokban február 20-22. között. A kiállítást a Csikszeredai HOBBY Kisállattenyésztők Egyesülete szervezi.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó terület esetében. A munkálatokhoz szükséges az Anghel Saligny-program finanszírozása is.
Noha még nem sikerült elérni a víz árának módosítását, a csíkszentkirályi Ecken Közmű egy évre szóló ideiglenes működési engedélyt kapott. Szintén egy évvel hosszabbították meg az ügyvezető szerződését is, ezalatt rendezni kell a helyzetet.
Az adventi koszorú több egyszerű ünnepi dekorációnál: a várakozást és az elcsendesülést hirdeti. Csíkszentkirályon jártunk, ahol péntek este közösségi adventikoszorú-készítést szerveztek, szülők és gyerekek együtt alkottak.